Századok – 1899

Történeti irodalom - Benedek Elek: A magyar nép multja és jelene. I. köt. Ism. Márki Sándor 269

• TÖRTÉNETI IRODALOM. 271 Néhány lázadás mellett könyvünk hallgatagon megy eh Nem szól pl. a Balázs bíró (Blaskó) nagyszombatvidéki zendűléséről (1430), az 1515 évi stájerországi lázadásnak a szomszédos nyugati magyar vármegyékre való hatásáról, a székelyeknek 1519, 1541 és 1562 évi mozgalmairól, a mik sok tekintetben ide tartoznak; egészen mellőzi a nagy német parasztlázadásnak 1525-ben a magyar bányavárosokra gyakorolt befolyását, megfeledkezik Cserni JovánnaTc két esztendő múlva levert fölkeléséről, mely — a Brankovics idejebeli kísérletet nem tekintve - - nemzetiségi ízt adott a parasztmozgalmaknak ; nincs szó az 1569 évi kisebb lázongásról, sőt a nagyobb arányú Császár Péter-féle 1632 éviről sem. Fölemlítést érdemelne az 1643 évi nógrádmegyei lázadás, mikor a parasztok kijelentették, hogy jobbágyok nem akarnak lenni, hanem oly szabadságot kívánnak, mint Scythiából kijövetkor volt; nem mellőzhető, hogy 1655-ben Makovicza vidékéről sokan csatlakoztak a lengyel parasztlázadáshoz; hogy 1659-ben Hunyadban, Zarándban és Biharban az oláh parasztok fellázadtak; hogy 1661-ben ugyanazon vidéken maga a török keltette föl a népet földesurai ellen. Néhány sort megérdemelt volna a ruthén parasztok 1708 évi mozgalma, néhány oldalt az 1754 évi tiszavidéki ribillió, Törő, Pethö és Bujdosó zendülése, s figyelembevételt a határőrvidéki oláhok és ráczok 1808 évi fészkelődése. Alig érthetjük azt a szófukarságot, hogy a 455-ik lapon csak 4—5 sort szán az 1831 évi parasztlázadás leírására, melyről pedig egykorú nyomtatványok is bőven szólnak, nem is említve az országos levéltárban levő hatalmas aktacsomót. Sőt (556. 1.) azt is erősebben lehetett volna hangoztatnia, hogy 1848-ban sokan Dósa korának visszatértétől rettegtek s hogy a paraszt-socialismus jelenségei fenyegetőbbek voltak akkor, mint azt közönségesen hiszik. Ezen kérdés meg nem oldása a forradalom bukásának egyik oka. Benedek ebben a kötetben inkább a nép politikai aspiratióinak történetét nyújtja, lia nem teljesen is, de mindvégig érdekesen, iigy, hogy könyve a legvonzóbb olvasmányok közé tartozik. Jó példa rá, miként kell népszerűsíteni a történetet. Korszakonkint elevenen festi a parasztok magán életét is, úgy, hogy e tekintetben méltó volna párhuzamot vonni közte és Hagelstange Alfréd-nak az ő könyvével egyidőben a délnémet parasztok középkori életéről Lipcsében (8-r. 268 lapon) megjelent munkája közt. De talán elég annyit megjegyezni, hogy ha a kritika a sokkal több előmunkálatra támaszkodó Hagelstange könyvét sem fogadhatta teljes megnyugvással s szemére vethette, hogy levéltárakban nem kutatott, Benedek önérzettel gondolhat reá, hogy sokkal hosszabb kort felölelő műve leküzdte