Századok – 1899

Értekezések - GÉRESI KÁLMÁN: Véghely Dezső emlékezete 195

véghely dezső emlékezete. 203 teljes gyakorlottságot. Midőn ügyvédi vizsgálatát letette, Uchtritz-Amadé Angelika grófné hivta őt meg uradalmi ügy­védnek, és minthogy teljes bizodalmát megnyerte, a gazdag Amadé-levéltár rendezésére. Az itt töltött harmadfél év alatt 1863—66-ig módjában volt a legkülönbözőbb korú oklevelek •százai és ezrei közt válogatni és tanulni. A grófné a régi oklevelek egy részét teljesen rendelkezésére bocsátotta, és ezek­ből alakult gazdag gyűjteményének magva. Az ifjúkor teljes lelkesedése és munkabírásával olvasott és gyűjtött Marczaltőn és vidékén, nemcsak magának, hanem barátainak is. »Csak most juthattam hozzá, hogy számodra leírjam, mi elég nem jól van ; te annyira elhalmozol szívességgel, és én csak ily soványúl tudom viszonozni« — írja neki Nagy Imre. A Hazai Okmánytár megindítására is, legalább a két •első kötetnél, a localis dunántúli hazaszeretet vitte őket. Négyen állottak össze, szerkesztők és kiadóknak együtt : Páur Iván, Nagy Imre, lláth Károly és Véghely Dezső, mind dunántúliak; •és csakugyan az 1-ső és 2-ik kötet tartalma mind dunántúli vonatkozású. Páur kissé nehéz természetű szerkesztőtárs volt, hamar megapprehendált. A valódi teher hármukon volt. »Belátom, hogy mi ketten Páurral a könnyebb oldalát választottuk, ti (Véghely és Báth) a sok correcturával igen is el vagytok fog­lalva« — írja neki Nagy Imre. Nemcsak Páur, hanem Véghely is egy kissé apprehensivus természetű volt és hamar gyana­kodott. Barátai többször fig j elmeztették erre. Nagy Imre, kivel oly benső barátság kötötte össze mint senkivel, már 1866-ban ezt írja hozzá: »Történetirodalmunk egy bajnokát látom benned nemcsak én, hanem mások is. Csak arra kérlek, ne végy mindjárt mindent rossz néven; sok előtted felmerülő gyengeségen tedd túl magadat; elnézéssel kell lennünk már csak a viszonosság tekinteténél fogva is.« Nem tudom, nem csalódom-e, ha ezen vonást bizonyos kálvinista felekezeti bizal­matlanságból magyarázom. Legalább e felekezet több kiváló tagjánál tapasztaltam, és gyökereit nyomozva, még a mult századi családi nevelésre és hagyományra vezettek vissza némely -esetben, a mikor a sok nyomás és támadásnak kitett kálvinisták •óvatosságra voltak utalva.

Next

/
Thumbnails
Contents