Századok – 1899

Értekezések - GÉRESI KÁLMÁN: Véghely Dezső emlékezete 195

VÉGHELY DEZSŐ EMLÉKEZETE. írta s a M. Történelmi Társulat 1899 évi felír. 16-án tartott Tcözgyülésén felolvasta GÉRESI KÁLMÁN. Tekintetes Közgyűlés ! Társulatunk egyik tagjának, Yéghely Dezsőnek emlékeze­tét fogom ez évi közgyűlésünk alkalmával felújítani, életét, munkásságát méltányolni, és a Tek. Választmány parancsából és nevében teljesíteni azon erkölcsi kötelességet, melylyel az élő társaság tartozik a halott iránt. Iparkodni fogok, hogy azon, a kora ifjúságban kezdődött és éltünk fogytáig tartott barátságos viszony, melyben vele voltam, elfogulttá ne tegyen; iparkodni fogok, hogy valódi érdemeit azoknak túlértékelése által ne kisebbítsem. Sőt, bár érzem, hogy egy ilyen órában elhangzó parentatiónak alapszö­vete a kegyelet tartozik lenni, viszont tudom, hogy egy ilyen helyen, a Történelmi Társulat szine előtt elmondott emlékbe­széd bizonyos tekintetben mégis csak a történelem ítélőszéke eleibe állíttatás, a hol a tanuknak és vallomásoknak hitelesek­nek kell lenniük. Épen ezért nem fogom elhallgatni sem igaz érdemeit, sem netaláni gyöngeségeit, melyek tudományos mun­kálkodásával összeküttetésben vannak. Azok közül, t. közgyűlés, a kik a Történelmi Társulat bölcsejét, mint annak alapítói, hivatalnokai és választmányi tagjai körülállották, ötvenkettő közül már csak hét van életben. Az első választmánynak harmincz éven keresztül volt tagja Véghely Dezső. Sőt minthogy irodalmi munkásságának egy java része egészen ifjú korára, a 67-et megelőző időkbe esik, tár-SZÁZADOK. 1899. III. FÜZET. 14

Next

/
Thumbnails
Contents