Századok – 1899

Történeti irodalom - Kónyi Manó: Deák Ferencz beszédei. 1867–1868. 1868–1873. Ism. Váczy János 155

158 -TÖRTÉNETI IRODALOM. 158 sem elégíti ki minden pontjában, de máskép lehetetlen volt a bonyodalmat megoldani a magyar álláspont szilárdsága miatt ; mert mielőtt még a kiegyezésre vonatkozó törvényeket a magyar király szentesítette volna s még az egésznek csak a terve volt készen, ő (Beust) tanácsolta a királynak, liogy a imigyar országgyűlés kiválóbb férfiai bízassanak meg a szóbeli egyezkedéssel úgy, hogy ha a hatvanhetes bizottság albizottságának átvizsgált s együttesen megállapított tervezetét a nagy bizottság is elfogadja : kineveztetik a magyar felelős kormány, a mely ha a javaslatot az országgyűléssel is megszavaztatja, az szentesítést nyer. »Ebből világos — mondá Beust — hogy nagyon határozott kötelezettségek vállaltattak el; s ha azt vetik szemére, hogy e mellett sok mulasztás történt, megjegyzi, hogy ő is érezte e hézagot ; ekkor azonban már csupán a körül forgott a kérdés, hogy előre akarnak-e, előre kell-e menni, vagy pedig nem ? ki kell mondania azon meggyőződését, hogy sem az államadósságok kérdésében, sem a delegatiók elvére nézve mást nem lehetett elérni«. Igy fogadta el a kiegyezést az osztrák képviselőház 1867. nov. 21-ikén. Pár hét niulva tárgyalás alá vette a magyar országgyűlés : mily arányban járuljon hazánk a közös költségekhez. Ε kérdésben mondta Deák egyik legfontosabb beszédét, a mely épen oly ékes bizonysága tiszta államférfiúi felfogásának, a békés kiegyenlítésbe vetett hitének, mint a nemzet jogaihoz való szilárd ragaszkodásának. Nem a rokonszenv határoz ez ügyben, hanem a »becsületes érdek«. Ezt bocsátja ő is előre; de aztán mélyreható történeti felfogással világítja meg a kérdés egész politikai folyamatát, arra az eredményre jutván, hogy a mint a mohácsi veszedelem után a nemzet a maga sorsát a Habsburg-dynastia sorsához kötötte a fejlődő nagyhatalmak ellen, úgy kell e politikai felfogásban nekünk is osztoznunk. Mert — úgymond — »a ki azt hiszi, hogy politikai létünk biztosítására a pragmatica sanctio ma épen oly fontos, oly szükséges, mint megkötésekor volt, a ki azt hiszi, hogy azon szövetkezést, melyet a pragmatica sanctio megállapított, még ha szabad volna is, veszélyes volna mással fölcserélni : annak óhajtania kell, hogy e szövetkezés czéljának teljesen megfeleljen, habár e végett súlyos áldozatok volnának is szükségesek«. 1848-ban a törvények szentesítése után a bécsi kormány felszólította az első felelős magyar kormányt, hogy az akkori kétszázmillió frtnyi államadósság évi kamatainak törlesztését vállalja magára s ezt jogi kötelezettségnek állította föl hazánkra nézve. Ε jogi kötelezettséget a magyar kormány el nem ismerhette. De Deák szerint ki kellett volna jelentenie, hogy bár