Századok – 1899

Történeti irodalom - Marczali Henrik: Nagy képes világtörténet. I. köt. Ism. Galgóczy János 145

TÖRTÉNETI IRODALOM. 147 földje volt az emberi mivelődés első melegágya és bogy — a mely kulturán alapszik a mai társadalmi rend — oda vezetnek vissza az ős görög kultúrának is a nyomai. Az assyriologia nem kérkedhetik ily ősrégi származással. Alig ötven éve még, hogy megszületett. De csoda-gyermek volt már bölcsőjében, s a babyloni ásatások phaenomenalis eredményéből táplálkozva, ma már oda fejlődött, hogy nemcsak birokra mer kelni amazzal, hanem követeli tőle a hosszú századokon át bitorlott ősiség jussát s fölemelt homlokkal hirdeti, hogy a Nilus-völgy mivelődésének első csirái is abból a magból keltek, melyet oda az Eufrat-mellékről hordott át a szél. Egyiptológia, assyriologia nem borithatók tehát egy kalap alá. A ki jó egyiptolog, az egyszersmind jó assyriolog is nem lehet, egyik vagy másik dogma mellett szükségkép színt kellvén vallania. De specziális magyar szempontból sem tartottam szerencsésnek, már a priori, épen Maspero »a hírneves egyiptolog« munkájának alapúi választását. Az assyriologia nak egyik igen becses, hogy ne mondjam legbecsesebb része a sumirologia, a melynek már irott emlékei — ha művelőinek hihetünk — oly ős időkre nyúlnak föl, hová az egyiptomi civilisatio kezdetét csakugyan még a legmerészebb egyiptolog sem meri fölvinni. Eszembe jut erről, hogy Jókainak az ős magyarokról tartott akadémiai fölolvasása alkalmából egyik jó nevű publiczistánk az Egyetértésben a következő észrevételt tette : »Mialatt Budenz hi vei azzal Hezitálnak rá a Yámbéry híveire, hogy a finn nyelvben legalább is hetven magyar szónak a törzsökét mutatják ki, holott a török nyelvben legföljebb ötven ilyen található, az alatt a szuméri nyelvben egynehány száz rokon szóra találhatunk. Pedig ezt a nyelvet még nem ásták ki teljesen az ékiratokból s nem is magyarok végezték az ásás munkáját.« Nem kívánom a magyar történetírótól, hogy Horvát-Istvánkodjék s széles e világon mindenütt ősmagyarokat találjon. Annyit azonban mégis elvárhatónak tartok, hogy lia valaki oly földrész történetének megírására vállalkozik, a melynek ős népéről p. o. a német Hőmmel nemcsak azt veszi észre — mint Lenormant, Amiaud, Haupt, La couper je stb. — hogy az ural-altáji nép- és nyelvcsaládhoz tartozott, hanem azt is, hogy épen rokon volt a magyarral és ezt szóegyeztetésekkel is bizonyítja : akkor elvárhatónak tartok aunyit, mondom, hogy ezt szintén meglássa s iránta magyar olvasóját is a kérdés mai állásához képest informálja. Erre a czélra Maspero könyve nem alkalmas forrásmű. Érinti ugyan 11*