Századok – 1899

Értekezések - KROPF LAJOS: Dárius király Erdélyben 97

DARIUS KIRÁLY ERDÉLYBEN. 103 a sauromaták, budinok és gelonok ígértek nekik segélyt. Miután azonban a többi népek közreműködése nélkül nem tartották magukat és szövetségeseiket eléggé erősnek arra, hogy a per­zsákkal nyilt csatában szembeszálljanak, azt határozták el, hogy a betörő hadsereg elől egy napi járásnyira lassankint vissza­vonulnak és útközben mindent elpusztítanak, hogy ilyképen az ellenséget kiéheztessék. Három hadosztályuk közül egyik Skoposis vezérlete alatt a sauromatákkal egyesülve a Tanais folyó mentében foglalt állást, a másik kettő pedig a budinok és gelonokkal egyesülve, a geták földjéről már átkelt Dárius ellen sietett, kire a Duná­tól mintegy három napi járásra bukkantak előőrseik. A mint a perzsák megpillantották a szittyákat, azonnal utánuk nyo­multak, ez utóbbiak pedig az előre megállapított terv szerint visszavonultak és mindenfelé elpusztították a vetéseket. Ily módon idő folytán elérték a Tanais folyót, melyen átkelve, végig vonultak a sauromaták és a budinok földjén hol útjok­ban a perzsák fölperzselték a gelonoknak egy elhagyott favárát Gelonust — s folyvást üldözve a szittyákat, elérték az emlí­tett sivatagot, mely, mint láttuk, a thyssagetákig terjedt, kiknek földjéről négy folyó, névszerint a Lycus, az Oarus, a Tanais és a Syrgis folyik — Herodotos szerint legalább — az azovi tengerbe. Ily sorrendben adja ő a folyók neveit, mely körül­ményből azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy nem abban a rendben adja υ mindig a folyók neveit, a mint azok a termé­szetben léteznek. Midőn Dárius végre elért az (Janishoz, felhagyott az üldözéssel s nyolcz váracs építéséhez fogott, melyeknek romjai még Herodotos idejében is léteztek. De valami okból félbe­hagyván a munkát, váratlan úl visszafordult nyugatnak, mely útjában azután csakhamar ismét a szittyákra bukkant, kik kerülő úton háta mögé jutottak. Újra kezdetét vette most az üldözés. A szittyák becsalták a perzsákat a fekete gubások, azután az emberevők s végre a neurok földjére és elvezették őket az agathyrs nép határáig, hol azonban fegyveres erővel fogadták a szittyákat és megtiltották nekik az átmenetelt, a miért ezek megváltoztatták útirányukat és a neurok területén

Next

/
Thumbnails
Contents