Századok – 1899

Új könyvek - Zsilinszky Mihály: Csongrád vármegye története. II. köt. 91

TÁRCZA. 91 István szerb deszpota, ki itt is halt meg. A közeli erdőben a Boszuta mellett egy ősrégi templom áll, melyet a jámbor Maróthi bán építtetett, ennek közelében a Boszuta mellett az országúton van egy hely, melyet » Királyrév«-nek (Kraljeva skela) neveznek, de miért, azt nem tudni. Közli : DR. MAKGALITS EDE. ÚJ KÖNYVEK. A FERENCZRENDIEK KÁMZSÁI ZÁRDÁJÁNAK TÖRTÉNETÉT EGY DÍSZES kis tizenketted-rét fűzetben kiadta Halis István városi tanácsos. Nemcsak a nyomtatásban megjelent, hanem a kézirati forrásokat is felhasználta. Sok érdekes kisebb-nagyobb fontosságú adattal járult Nagy-Kanizsa egyháztörténetéhez. — MOHL ADOLF, lorrettói plébános, kitől több egyháztörté­neti monográphia jelent meg, »A horvátok átvonulása Sopron me­gyében« czím alatt, érdekes kis munkát tett közzé, mely az 1848-diki események történetéhez becses adalékot szolgáltat. •— LEGRELLE, a franczia történetíró, ki főként XIV. Lajos korának ismertetését tette tanulmányai tárgyává, s kinek egy 1884-ben »XIV. Lajos és Strassburg«-ról írt munkáját annak idejében tüzetesebben ismertettük, korábbi tanulmányainak folyta­tásául ujabb időben a spanyol örökösödési háború tanulmányozá­sával foglalkozik. Egy kis füzet, mely most jelent meg tőle »Európa 1713-ban« czím alatt, egy rövid áttekintést vet az akkori viszonyokra. Legrelle nemcsak lelkiismeretes kutató, hanem gondos és ügyes feldolgozó is, ki korábbi müveiben kellő figyelemre mél­tatta hazánk viszonyait. — CSONGRÁD VÁRMEGYE TÖRTÉNETÉBŐL a Il-ik kötet is megje­lent gyorsan az első kötet után, mely 1897-ben látott világot. Az I-ső kötetet már ismertettük a Századok mult évi folyamában s a most megjelent II-dik kötetről is fogunk szóllani. Most csak annyit kívánunk megjegyezni, hogy ezen II-dik kötet, a megye harmadik és negyedik időszakát foglalja magában : Károly, Mária Terézia, II. József és a franczia háborúk korát. Zsilinszky művészi tollal szépen irta meg Csongrád megye történetét. Pedig a megye történetének adatait összegyűjteni fáradságos és nehéz munka volt, annyival inkább, mert a megye levéltáriínak iratai a mult század első tizedénél tovább nem terjednek. Ugyszólva tehát a családi levéltárakat, gyűjteményeket, muzeumokat kellett összeböngésznie, hogy a megyének gazdag- történetét tiszta világításba tegye. Zsilinszky a megye történetének teljes képét nyújtja. A megye belső életét, fejlődését, művelődéstörténetét ezen szétszórt ada-

Next

/
Thumbnails
Contents