Századok – 1898
Értekezések - KOLLÁNYI FERENCZ: Magyar ferenczrendiek a XVI. század első felében - VII. és bef. közl. 909
94(1 TÖRTÉNETI IRODALOM. Kakas László harmadik fia Pásztói Kakas Gyula fiának Detrének fiai Kazai Gyulafi Ferencz és Bálint még 1509 körül is előfordulnak. Hasznosi Domokos nádor unokája, Pásztói János országbírótól származott le aztán a család tovább, melynek genealógiáját a tábla a XVII. századba vezeti le. Munkája harmadik részében Békefi a pásztói apátság okmánytárát adja. Ez okmánytár összesen 250 db. oklevelet ad, s ezek között alig egy pár van, melyet oklevéltáraink máiközöltek, a többi mind az eredetiek után teljes szöveggel van közzétéve. Hogy az oklevelek közlésének volta a modern közlési szabályok értelmében történik, s hogy az adott szöveg minden tekintetben hű és megbízható, azt talán felesleges is külön kiemelni. Ügy az I. és II. részhez, mint az oklevéltárhoz külön név- és tárgymutató van csatolva, mely főleg az okmánytár használatát van hivatva megkönnyíteni. A kötetet több önálló és a szövegbe nyomott kéj) ékesíti, melyek közül kiemeljük a pásztói apátság alapítási évének meghatározására oly fontos 176-4 május 28-i levelet, melyet Zur y Fülöp pilispásztói apát erre vonatkozó kérdésére kapott a remi főapátjától, s melyeknek adatai szintén megerősítik azt, hogy a pásztói apátság alapítási éve 1190, nem pedig, mint azt többen állítják 1191, vagy épenséggel 1134. Azonfelül érdekesek még a pásztói apátság romjait feltüntető kép és Pásztó város és vidékének távlati képe, mindkettő 1699-ből. Sphragistikai szempontból érdekes néhány reprodukált pecsét is, ezek között van III. Béla függő pecsétje eredeti nagyságban reprodukálva, továbbá Kazai Kakas László pecsétje a XIV. század végéről és Pásztói János országbíróé 1396-ból. Ε két utóbbi czímerképe a Batold nemzetség ősi czímerét, a hárslevelet mutatja, mely az országbíró pecsétjén még tollforgóval is el van látva, s maga a pajzs három karélylyal körül fogva. Békefi Kémig neve olvasóink előtt művei után oly ismeretes, hogy munkáját külön még méltatni szinte fölösleges, az önönmagát ajánlja. Másfél évtizedet meghaladó lankadatlan munkásság eredményét foglalja össze e kötetben, melyről bízvást el lehet mondani, hogy az anyagot oly teljességgel öleli fel, a milyent egyáltalán csak képzelni lehet. De akkor, a midőn szerzőnek fáradtságot nem ismerő, buzgó munkálkodásáról megemlékezünk, nem hagyhatjuk megemlítés nélkül azon páratlan bőkezűséget s áldozatkészséget sem, melylyel a hazai cziszterczi rend a történetírásnak, rendje múltjának áldoz. Rövid két év alatt immár a második fényesen kiállított munka, melyet a rend közrebocsát; oly áldozatkészség ez, melynek mására vajmi ritkán akadunk. S midőn most ez ismertetésiül-
