Századok – 1898

Értekezések - KOLLÁNYI FERENCZ: Magyar ferenczrendiek a XVI. század első felében - VII. és bef. közl. 909

MAGYAR FERENCZRENDIEK A XVI. SZAZAD ELSŐ FELÉBEN. HETEDIK ÉS BEFEJEZŐ KÖZLEMÉNY. — ΥΠΙ. A rend iránt minden oldalról megnyilatkozó szeretetet és tiszteletet, szerzeteseinknek hivatásszerű élete, erkölcseik érintetlen tisztasága és a lelkek üdveért égő önzetlen munkálkodása teremtette meg. Az ő életük úgyszólván a hívek szemeláttára olvadt fel az Isten és ember iránt való szeretetben, az öninegtagadásban, az önfeláldozó buzgólkodásban. S ha itt-ott történt is Liba. tudta mindenki, hogy a nagy többség ezértnem okozható, hogy az embert a szőrcsuha sem menti meg a gyarlóságtól, hogy az indulat, a szenvedély, a zárda falai közt is megkeresi a maga áldozatait. Őrködtek is szerzeteseink maguk s egymás fölött, a konvent falain belül és kívül egyaránt. Már külső megjelenésük is óvatosságra kényszerítette őket, a reájuk irányuló ügyelem miatt. A legcsekélyebb hiba, vagy ballépés kétszeresen szembetűnővé vált volna annál az embernél, aki durva szőrcsuhában, fedetlen fővel, amelyet csak a háromújnyi szélességben körülfutó hajkorona takart, miután a koponya többi része simára volt borotválva, sarutlan lábbal járt-kelt a falvak és városok utczáin. De ezzel meg uem elégedve, a konstitucziók még egymás ellenőrzése alá is helyezték őket, mihelyt a zárda küszöbét átlépték. Nem kelhettek útra szerzetestársuk kísérete nélkül, s magányosan sem koldulni, sem utazni nem mehettek.1) Ha valaki még is megtette volna, minden nála talált tárgyat és értéket elvettek tőle, s csak abban az esetben kaphatta *) A konstitucziókon kivül az 1537-ki berényi káptalan is hangoztatja, hogy a szerzetesek útitárs nélkül ne hagyják el a zárdát, sőt az alamizsnaszedés idején se kóboroljanak egyedül. Gyöngyösi kódex. Acta capituli 1537.