Századok – 1898

Értekezések - FRAKNÓI VILMOS: Mátyás király magyar diplomatái - VI. 865

872 FRAKNÓI VILMOS. nagymestere Dsemet 1489 február havában Rómába küldötték, s a pápának adták át. Mátyás azonban ekkor sem hagyott föl igyekezeteivel. Egy részről azon volt, hogy Ígéretekkel és fenyegetésekkel a pápát a herczeg kiszolgáltatására késztesse ; másrészről a nápolyi királyt rá akarta bírni, hogy titkos ármánynyal vagy nyílt erőszakkal hatalmába kerítseaherczeget, és azután Magyarországba küldje. Sankfalvi Antalt bízta meg, hogy erre vonatkozólag előterjesztést tegyen a nápolyi királynak, és felhatalmazta, hogy vele formaszerű szerződést kössön. Amennyiben arról győződik meg, hogy Ferdinánd király komolyan el van határozva Mátyás kívánságát teljesíteni, — ezen egyetlen ügy tárgyalására és elintézésére kellett szorítkoznia. Ellenkező esetben, ha tapasztalja, hogy Ferdinánd nem érdeklődik elég melegen a török herczeg ügyeért, és az előterjesztésre kitérő módon, vagy üres szavakkal felel: parancsot kapott, hogy egy másik, nem kevésbbé fontos ügyet hozzon szőnyegre. Mátyásnak, élete végső éveiben, sok keserűséget és nehézséget okozott neje, ki minden módon rá akarta bírni, hogy őt fogadtassa el trónörökösnek a magyar rendek által, és Corvin dános trónöröklésének biztosítására vonatkozó tervét ejtse el. Evégett atyja és fivére közbenjárását is igénybe vette, a kik leveleikkel ós követek által ostromolták Mátyást. Ez kimeríthetetlen türelemmel viselte a zaklatásokat, amiket az uralkodásvágytól elvakított királyné esztelen erőfeszítésével okozott neki; és mivel őt maga nem volt képes észretéríteni, atyja és fivére által kivánt volna rá hatni. Sankfalvit utasította, hogy a nápolyi királyi udvar előtt a helyzetet teljes nyíltsággal tárja föl. Maga a király fogalmazta meg az utasítást, mely részletesen foglalta magában mindazt, a mit a prépost a nápolyi trónörökössel, Alfonz calabriai herczeggel közlendő volt. Egyebek között, hogy »a magyarok készebbek magukat egytőlegyig fölkonczoltatni, mint asszony uralmának hódolni«; hogy »a királyné nem nagy mértékben bírja alattvalói szeretetét, és talán nem is szolgáltat okot rá, hogy iránta rokonszenvet