Századok – 1898
Értekezések - KOLLÁNYI FERENCZ: Magyar ferenczrendiek a XVI. század első felében - V. közl. 716
730 KOL.LÁNYI FERENCZ. az egyik bajt a másik után szenvedjük el. Az épület romladozik, a tető rossz, az ablakok betörve, sőt még a mindennapi ellátásra szükséges élelmi szert is nélkülözzük. Kivált halban és egyébb böjti eledelekben szenvedünk hiányt. Kérik tehát a királyt, hogy segitse meg őket, hogy azután ők az ő kegy urasága alatt nyugodtan élvén, éjjel-nappal imádkozhassanak életéért, és szerencsés országlásaért. Ugyanők egy más alkalommal segélyt kérvén a felségtől templomuk helyreállítására, egész őszintén kinyilatkoztatják, hogy annál buzgóbbak lesznek a király jólétéért Istenhez intézett könyörgéseik, minél bőségesebben tapasztalják segítségét.1 ) Más alkalommal azon panaszkodnak, hogy a király által számukra ruhára kiutalványozott segélyösszeget a várnagy nem csak nem akarta nekik kiűzetni, hanem még azt is kijelentette, hogy a jövőben sem fog adni nekik semmit.2 ) Egy ujabb esetben Báthory Istvánnak a következőket irják : emlékezetedbe hozzuk, hogy a mult napokban némi segítségért esedeztünk a felségnél, amit a te hathatós pártfogásod mellett meg is nyertünk. Miután azonban a királyi parancs nem lett mindenben teljesítve, mi még most is ugyanazon szegénységben sanyargunk, és napról-napra rosszabbul állunk, lígy az épületek, mint az ellátás dolgában. A javításokra nézve elég ha azt mondom, hogy a vihar által megrongált egyik ablak helyreállításáért 80 frtot kérnek. Eleiem szempontjából pedig még rosszabb helyzetben vagyunk, mert a folytonos böjti napok alatt sem halunk sem olajunk nincs. Itt van előttünk a sz. Miklós-napi vásár is, és mi semmit be nem vásárolhatunk. Kérünk tehát, légy szószólónk a király ő felsége előtt, és egyúttal eszközöld ki azt is, hogy a nekünk szánt összeget a régi pénzérték szerint kapjuk meg.3 ) A pesti konvent tagjai is a király segítségét kérik szorultságukban, elmondván levelükben, hogy a tetőzetnek a szentély felett való részén elhelyezett nagy keresztet a szél ledöntötte, a templom üvegablakait a vihar betördöste, sőt a zárda régi teteje is annyira korhadt és megrongált állapotban van, hogy a becsurgó esővíz nem ritkán a czellákból is kiűzi a szerzeteseket. Ezen felül szükséget szenvednek még gabonában, olajban és ruhában is.4 ) Később meg az a panaszuk, hogy a kincstárnok nem küldte még meg a számukra kiutalványozott összeget,5 ) *) Levelezőkönyv. 212b. ») U. ott 217b. 3) U. ott 221b. ') U. ott. 216 ή U. ott. 233b.