Századok – 1898

Értekezések - SZÁDECZKY LAJOS: Thököly erdélyi fejedelemsége - V. és bef. közl. 693

7(12 SZÁDECZKY LAJOS. erdélyiek, élükön Macskási Boldizsárral oct. 21-én érkeztek Pozserováczról a belgrádi táborba. Összesen 383-an voltak, a kik feljöttek s névsorukat, három csoportba osztva beadták. Az első szakaszba írták a főrendeket és jószágos nemes embere­ket, másodikba az egv-házas nemeseket, harmadikba a székelye­ket. Mintegy harminczan bocsáttattak audientiára a fővezér elibe, a ki megígérte nekik »az protectiót, quártélyt és provisiot,« de hozzá tette azt is, hogy aztán hívek legyenek. Azután Thököly gyűjtette őket sátorába. Előszámlálta előttök »eddig való rendeletlen dolgok folyását«, »rendeletlen búcsúzásokat Poserolczán«, a mire »convincalodtak s felelni nem tudtak.« Azután azt kérdezte tőlük: akarják-é javasolni a töröknek és tatár kliánnak, hogy most télre kelve vigye be őket (Thökölyvel) Erdélybe? Az erdélyiekben erősebb volt a hazaszeretet, mint az önzés és honvágy s azt felelték, hogy ha be akarna is menni a török s tatár had most télen, ne enged­jék meg, mert Erdélyben telelése igen nagy kárára s romlására volna az országnak : ha az embereket nem bántanák is, télben a nyomon a nagy havasokban is feltalálnák a marhákat s azokat elvesztvén, a szegénység maga is éhei halóvá leszen.1) Az erdélyiek (oct. 24.) Thököly engedélyével a vezér kihajánál is voltak audientián, a kinek Thököly szintén meg­mutattatta a költségekről szóló eredeti elismervényeket s meg­kérette a fővezér pecsétőrét is, hogy ha a nagyvezér valamelyik erdélyit titokban fogadná, vigyázzon a beszédekre s adjon hirt róla. Gyanúja nem volt alaptalan, mert másnap (oct. 25.) már izenték a fejedelemnek Inczédy Mihály által, hogy a fővezér Macskásit magános audientián kívánja fogadni, hozzá tévén, hogy nem akarja ez által Thökölyt megbántani. Valószínűleg ezen az audientián beszélték meg, hogy a nagyvezér Macskásit néhány erdélyivel magával fogja vinni Drinápolyba s a többieket Thökölytől távol fogják téli szál­lásra elhelyezni. A nagyvezér oct. 27-én megizente ezt Thökölynek, a név­sorral együtt, kiket magával akar vinni. Macskási, Inczédi Mihály, Daniel Mihály, Désfalvi Parkas, Földvári Pál, Mikó István, Orbán Pál nevei voltak a czédulán, körülbelül azok, a kik Thököly fejedelemségéhez legkevésbbé ragaszkodtak. Thököly­nek nem tetszett a dolog, még kevésbé a lajstrom : lia oly fon­tos tanácskozások kívánják Drinápolyba vitelöket, mint a hogy mondják, vigyenek oda magyarországiakat is s az erdélyiek közül mind a három nemzetből. Hiába biztosítgatta Skerlet ') U. ott. 239. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents