Századok – 1898

Értekezések - SZÁDECZKY LAJOS: Thököly erdélyi fejedelemsége - V. és bef. közl. 693

A7. ARANYBULLA MINT FRESKÓ. 701. a föld puszta mezén székelő királyt majdnem teljesen eltakarnák. Holott másrészről ha fel lett volna emelve a képen a király, — díszes megfelelő helyére téve, — nagyon természetesen fel lehetett volna emelni a környezetét is, fel a festmény tárgyának országos fontosságáig; — sa királyt az ország legfőbb vitézeivel, legfőbb leventéivel, országos főhivatalnokaival körülvétetni, — nádor, országbíró, fő vitézek, püspökök .... mind körötte ! . . . Igy a király mellett a képen kimagasló egyetlen főbb alak is inkább egy marczona testőrnek látszik, mint az ország valamely főméltóságának, pl. a nádornak ! . . . Mi részünkről leginkább szerettük volna e kép drámai alakjai közé felvéve látni az ifjú Béla ifjabb királyt, a későbbi IV-ik Bélát, (az országnak, mint mondani szoktuk, második megalapítóját, a tatárjárás után) a ki és pártja a bulla létrejöttének tagadhatlan faktorai voltak. Szépen lehetett volna itt alkalmazni Pauler jeles írónk szép szavait, (az Árpádok történetében) melyben leírja, hogy mint simult el ezen időben lassankint »az ellenkezés, mely az aranybulla idejében Béla és atyja között keletkezett, és az ország kimondhatlan kárára mind nagyobbra nőtt«, — de »Béla herczeg vagy király már ekkor határozott, czéltudatos ember volt, — éles esze, törhetlen ereje, bátorsága Kálmán királyra emlékeztettek, — — — a ki nem ismert nagyobb, szentebb czélt, mint hogy az országot, a királyi hatalmat újra abba a karba helyezze, arra a polczra emelje, a melyen az öreg Béla király — III. Béla idejében volt !« Szép és nagy emlékeket ujítna fel e kép lelkünkben, a király, ki az országot megrendíté, — s a fiu, ki azt újjá alkotta, — egy képen egymás mellett! Mindazon kifogásaink mellett azonban, melyek Jantyik képének itt jellemzett felére vonatkoznak, tekintve a kép jól •sikerült másik felét, — nem tartjuk kivihetetlennek, hogy ügyes és lelkes kézzel sikerülni fog a szép tehetségű festőnek képe kifogásolt felét is a nemzeti és történelmi eszmékhez annak mostani alakjánál mindenesetre közelebb hozni s magasabb fokra •emelni. — Mert ha merőben így maradna meg képe, kapnánk talán parlamentünk falára egy igen jó zsánert, de a mi oly nagyon kellene s illene is oda — történelmet nem! . . . História magistra — artis ! A történelem tanítómestere a művészetnek is ! Uyképen megoldásra jutna a parlamenti freskók egyik legnehezebb témája, — a parlament díszére, a magyar történeti festészet nagyobb dicsőségére!