Századok – 1898
Tárcza; Állandó rovatok - Vegyes közlések - 665
66« TAROZÀ. tett okmánygyűjtemények, monographiák kiadásával s folyóiratával. A magyar történetírók soha sem zárkóztak el az egylettől s néhányan, mint például gróf Kemény József, Mikó Imre közleményekkel is támogatták. A mai ünnepélyes közgyűlésen az akadémia ós társulatunk is képviselve volt. A nagy Németország is több tudóssal képviseltette magát, köztük dr. Virchowval. Az elnöki megnyitót dr. Teutsch Frigyes egyleti elnök tartotta. Nagy tetszéssel fogadott s szépen kidolgozott beszédében hosszasabban méltatta az egyesületnek a magyar tudományos törekvésekhez való viszonyát is, kiemelve, hogy maga az egyesület mindig óvakodott a politikától, mely az elfogulatlan ítéletmondásban annyiszor megzavarta már a tudósokat^ Reményét fejezte ki, hogy a mint eleinte Kemény József, Mikó Imre s mások részt vettek a társaság működésében, nem zárkóznak el attól a mostani magyar tudósok sem. kiknek több kitűnőségét s ezzel a közeledés tényét üdvözölheti a mai közgyűlésen. Utánna Brassó város polgármestere üdvözölte az egyletet, kiemelvén, hogy a brassói számadáskönyvek IV-ik kötete nemsokára meg fog jelenni. A közgyűlésre küldött képviselők közül dr. Virchow volt az első. a ki felszólalt az archaeologia és antropológia feladatairól értekezvén. Kiemelte, hogy midőn 1876-ban a régészeti és embertani kongresszuson Budapesten megjelent, el kellett ismernie, hogy a magyarok kutatásai felülmúlták a németektől odáig elért eredményeket s hogy Pulszkynak a rézkorszakról felállított elmélete korszakot alkot a tudomány történetében. A szászoknak azt mondhatja, a mit egyszer Torma Károlynak mondott : A föld övék, kutatása rájuk tartozik ; s a szászoknak be kell ismerniök. hogy ebben a részben még hátra vannak. Ha ők magukat a németek elszakadt töredékeinek mondják, ő azt kérdezi, mint anthropologue és ethnográfus : egyáltalán hol vannak a németek, hol a német tipusz ? Nincs az magában a nagy Németországban sem ; a keveredés a népek közt oly nagy, hogy az eredeti jelleget megállapítani nem lehet. A meddő nemzetiségi küzdelmek különben is csak feltartják munkájokban a népeket s nem mehet oly rosszul a szászok dolga, ha ősrégi szokásaikat, viseletüket stb. oly impozáns módon mutathatják be. mint tegnap tették. Nagy Németország elég önmagának, nem keresi a rokonelemek politikai csatlakozását. A helynevek miatt se érzékenykedjenek. A magyar állam csak azt tette ujabban a helynevekkel, a mit a szászok tettek, midőn itt letelepedtek. A szászok német nevet adtak a szláv, a magyarok magyar nevet adtak a szász helyeknek. Ez a beszéd valóban meglepetés számba ment s minden oldalról zajos éljenzéssel fogadtatott, ütánna még többen felszólaltak a németországi képviselők közül, majd a bukaresti akadémia nevében dr, Moldován, a magy. tud. akadémia nevében Böhm Károly.