Századok – 1898

Értekezések - KVACSALA JÁNOS: II. Rákóczi Ferencz porosz összeköttetései 577

II. RÁKÓCZI FERENCZ POROSZ ÖSSZEKÖTTETÉSEI TÖRTÉNETÉHEZ. 579 tudós államférfinak, ki a theologia iránt is élénken érdeklődött s a reformált-egyház ügyeit szivén viselte.1) Tudomásunk van, hogy Fuchs már 1684-ben közbenjárt a lengyel királynál ma­gyarhoni evangélikusok ügyében (ha jól sejtem, olyanokért, kik Lengyelhonba menekültek, tán Caraffa elől), mely köz­benjárását ahhoz értő ember nagylelkűségből eredettnek s formailag is kiválónak mondotta.2) Fuchs érdeklődése növeke­dett, mióta Jablonsky az udvarhoz került (Berlinbe 1693-ban), ki részint múltja, részint összeköttetései folytán a külföldi hitsorsosok nagy figyelemmel s részvéttel kisért dolgait ala­posan és tüzetesen ismerhette.3) Már 1678. mint frankfurti tanuló ismerkedett meg Jabl. a későbbi tokaji ref. pappal, Tury Sámuellel4 ) s valószínű, hogy több évre terjedő angliai tar­tózkodása idején is akadt magyar, valószínűleg erdélyi társakra.5) Tény, hogy nemsokára Berlinbe költözése után magyar re­formátusok gyakran felkeresték. A látogatásnak, mit gr. Teleki Pál és Zalányi Boldizsár tettek6 ) nála, örvendetes következ­ménye is volt : gr. Teleki kérvényt adott be a porosz király­hoz erdélyi theologusok számára való stipendium alapítása ügyében, mely kedvező elintézést nyert. Azonkívül levelezésbe is lépett Jabl. Enyedy és Párizpápay theologiai tanárokkal, mely levelezés elemzésétől felment a körülmény, hogy Bod teljes terjedelmében lenyomatta.7 ) Jablonsky okt. 13-án kelt, az em­lített kérvény kedvező elintézését jelentő levelére, Teleki kö­szönő levelet intézett hozzá decz. 1-én. Jablonsky, Zalányi jelentése szerint feljegyezte magának a főbb adatokat az erdélyi egyház állapota s szervezete felől; viszont az erdélyi reformált körök hangulatát jellemzi, hogy a tudós Párizpápay hires szótárát Frigyes porosz uralkodónak aján­lotta.8) Hogy Rákóczi Ferencz maga is elejétől fogva biza­lommal viseltetett a porosz udvar iránt, mutatta 1694. okt. Frigyes választóhoz intézett levele, mely családi ügyben tá­mogatást kér,9 ) melyet Frigyes azonnal meg is ígért. 1701-ben ') Életrajzát bírjuk Salpiustól 1878. V. ö. az Alig. Deutsche Bio­graphie megfelelő czikkét is. ') Jablonsky kéziratban fenmaradt Diariumában 1695. febr. 11. nap. 3) Ő maga Comenius unokája, Lengyelhonban született, Curland határán élt ifjan, első hivatalában 1679., aztán pedig Angliában tanult. *) Jablonsky vallomása a Klement perben. Berl. áll. levélt. ") 1683—1686. években. e) Lásd Diariumát 1696. jun. 15. ') Bod, Hist. Hung. Eccl. II. 461—465. Fáradozását a stipendium érdekében u. év diariuma, okt. 2. és 7. Ό U. o. III. 390—392. ») Kákóczi an d. Curf. v. Preussen Frankf. 10. Oct-. 1694. Antwort Con­•cepte Potsdam, 22. Oct. (Berlini áll. titk. levéltár.) 38*

Next

/
Thumbnails
Contents