Századok – 1898

Értekezések - SZÁDECZKY LAJOS: Thököly erdélyi fejedelemsége - IV. közl. 499

THÖKÖLY ERDÉLYI FEJEDELEMSÉGE. 51)7 H rút havas eső, a mely felszedette velők sátorfájokat s odább költöztek, mint a vándorló madarak. Miután Plojest vidékét kiélték, tovább indultak (egy másik völgyben az erdélyi havasok felé, a merre a mostani vasútvonal vezet a Tömösi-szores irányában) s nov. 24-én »hálni Asszonyfalvához, melyet hínak oláhúl Stanczulnak«, mentek. Ott két éjjel és egy egész nap mindegyre verte őket a rettenetes hideg havas eső, mind maguk és lovuk csak meg nem halt a nagy hideg miatt, Nov. 26-án megint tovább vándoroltak s Felepesen (Filipestin) felül egy kis pusztán hagyott oláh faluban háltak meg, egynehányan az előbbkelőek közül egy kis czinterenibeu. Másnap (nov. 27-éu) Kimpinán felül egy his oláh faluban megint csak a szabadban »valami diófák között« háltak. Nov. 28-án megérkeztek a havas alá, hol egy kis oláh faluban igen jó szállásuk volt ; értvén alatta nem a saját kényelmüket és élelmüket, hanem lovaikét, mert »abrak, széna elég volt, de a föld népe mind elfutott.« Ott időztek a következő napon is. Thökölynek czélja az volt, vagy legalább azt mutatta, mintha a Tömösi-szorosou át próbálna Erdélybe bejönni, de a várt török segítség késlekedése s bizonyára a Tömösi-szoros gondos őrzése ezt meghiúsította. Visszatértek tehát ismét dél felé, átkelve a tágasabb Jalomnicza völgyébe s nov. 30-án az erdélyiek már Felepesen (Filipestin) alól táboroztak, egy puszta, kiélt helyen, a honnan a törökök csak kevéssel azelőtt kerekedtek fel. Lovaiknak csak azt adhatták, a mi rosz gazt a törökök ott hagytak volt. Ok magok még keservesebben pihentek, mert mind virradatig verte őket a hideg havas eső. Decz. 1-én tovább mentek s szállottak a galadaveszi erdőre, hol jó szállásuk volt, mert szénát eleget kaptak, bort is, a kinek pénze volt. A kinek nem volt, a jó barátoknál vendégeskedett. Így decz. 2-án Tholdalagi János vendégelte barátait, a mely azzal végződött, hogy kigyúladt a kalyibájok s alig menekülhettek, hogy a nyakukba ne ömöljék. Decz. 3-án Vitéz Ferencz adott vacsorát, a mely egy kis parázs verekedéssel végződött. A házi gazda és Szikszai György összekapának, Dózsa Gergely is közekben elegyedék: »csak alighogy több nem juta ő kegyelmének, csak úgy verekedtek az tüzes üszekkel, hogy a pokolban sem járt volna sűrűbben az szikra.« »Veszedelmes nem volt. de igen szép mulatság volt éjjel az a verekedés sötétben. Minden nevette, a ki látta.« Másnap s