Századok – 1898

Értekezések - FRAKNÓI VILMOS: Mátyás király magyar diplomatái - III. 385

4(10 FRAKNÓI VILMOS. al kai mat kívánt néki nyújtani, hogy rhetorikai képességeit az egyház feje és udvara előtt mutassa be. A diploniatiai gyakorlattal szakítva, az üdvözlő beszédet nem maga mondotta, hanem öccsével készíttette és mondatta el. »Jól tudom — így kezdett Vetési László szólani, — hogy ő szentsége erényeinek ragyogásával és magas méltósága fényével a többi embereket mind elhomályosítja ; ezért én apró emberke, remegve nyitom meg ajkaimat·.« De kegyességétől felbátorítva, úgymond el fogja mondani az okot, amiért színe előtt a magyar követek megjelennek. A magyar királyok ősrégi szokása, hogy az ujon megválasztott pápának engedelmességüket, hódolatukat bemutatják. Nyomdokaikba'kívánt lépni Mátyás. A magyar királyok a pápa parancsainak mindig híven engedelmeskedtek. Ok védelmezték meg ;i kereszténységet a törökök ellen. Es míg a pápától felszólított más uralkodók vonakodtak a eseliek ellen fegyvert fogni, erre Mátyás habozás nélkül vállalkozott. Ha nem találkoznak »rosz keresztények«, kik útjába akadályokat gördítenek, az egész cseh nemzetet már régen a kath. egyház kebelébe vezette volna. A Magyarországba küldött pápai követek tanúságot tehettek azon szolgálatokról, amiket Mátyás a kereszténység javára tett. A magyar népnek ragaszkodását a szentszékhez hirdeti az a tény, hogy jubileumok idején Magyarországból jő Rómába a legtöbb zarándok. Sőt mielőtt a magyarok még a kereszténységet fölvették, királyuk, Atilla, meghajolt Leo pápa kívánsága előtt, és megkímélte Rómát. Mátyás királyt ő szentségének pápává megválasztatása nagy örömmel töltötte el; mert erényeiről az erdélyi és veszprémi püspökök magasztalva szólottak előtte, A király elérkezettnek véli immár a Platótól jelzett boldog korszakot, mikor igazi bölcsek kormányoznak; ugyanis senki sem vonhatja kétségbe, hogy ő szentsége kitűnő bölcsész. A király már régebben akart hódoló követséget küldeni; azonban ezt az ellene szőtt összeesküvés és a sziléziai háború késleltették. liceri . . . Videbis igitur in dies magis atque magis cum esse animum in Te meum. ut nulla in re sis meum desideratums officium.« (Francisci Philelphi epistolarum familiarium libri XXXVII. Venetiis 1502. f. 215.)