Századok – 1898

Értekezések - THALY KÁLMÁN: A b. Orlay s gr. Serényi család 200

A Β. ORLAY S GR. SERÉNYI CSALÁD. 21 !» történt. Mikor ugyanis Savoyai Jenőnek a bujdosók minden további reményeit megsemmisítő zentai győzelme után a magukat a szalánczi hegyekben régóta hősileg védelmező Tokajvidéki fölkelőknek Thököly titokban megizente, hogy hadállásaikat immár elhagyva, igyekezzenek Máramaroson át egyesülni vele : ezen czélból teljes meghatalmazással s bizonyos csapatokkal b. Orlay Miklóst küldé hosszú kerülő úton,_ Havaselvén, Moldván keresztül elibök, a máramarosi szélekre. És azt a maroknyi, de minden veszélyre elszánt lelkes kurucz hadat egyszerű parancsnokuk Szalontay János, a környező cs. csapatokat kijátszva, oly ügyesen vezette, hogy — mint tudjuk — a merész vállalat sikerült, Máramarost és a moldovai széleket szerencsésen elérték. Itt Orlay már várakozott reájok, s hetekig tartó meneteléssel, kemény télvíz-időben, minden nagyobb baj nélkül elvezérelé őket a fejedelemhez Belgrádba. Ez lényeges szolgálat vala ama nehéz időkben, s Thököly fogyatékos haderejét ismét meggyarapítá. annálinkább, minthogy a hegyaljai fölkelők másik dandárának is sikerűit Várad, Szalonta, Lippa, Temesvár felé bujdosó társaik táborához csatlakozni. Orlay azután folyvást e katonasággal maradt, mint Petrőczy után legfőbb parancsnokuk; és híven megosztotta velők nemcsak a hadakozás, hanem a Nikápoly-vidéki hosszú, sanyarú szállásolás nyomorúságait is, még akkor is, midőn a karlóczai béke (1699.) megkötése után a török porta, a bécsi udvar követelésére, kénytelen volt Thökölyt Kis-Ázsiába belebbezni. A kurucz fegyvertársak iránt azonban a vendégjogot a szultán nem szegte meg ; Austria ismételt sürgetéseire sem adta ki e szegény bujdosó hadat ellenségeinek : hanem Petrőczy és Orlay igazgatása alatt állandó szállásokat, településre alkalmas helyeket, földeket, s az oláhországi vajdánál élelmezést és tahínt (tartáspénzt) rendelt számukra. így éldegéltek e hazátlan bujdosók török oltalom alatt néhány évig, s olykor - mint 1699. május 24-kén Nikápolyban — gyűléseket is tartottak, és szervezeti ügyeikben határozatokat hozván, emlékirataikkal a fényes portához fordulának, egyébként fegyverrel kezükben mindig készen a haza indulásra, ha az alkalmas óra ütne. Petrőczy tábornok, főparancsnokuk, többnyire Bukarestben, a vajda székhelyén lakott ; míg Orlay Miklós megosztva a hű vitézekkel az idegen föld szenvedéseit, állandóúl köztük tartózkodók, a bujdosók telepein, az egyszerű kapitányokkal, hadnagyokkal. Nem csoda tehát, ha ezek a különben is szelídlelkű, emberséges bánásmódú főurat a bálványozásig megszerették s atyjoknak tekinték. Így tele el ötödfél esztendő, a mikor 1703. tavaszán