Századok – 1898

Hivatalos értesítő - A M. T. Társ. 1898. febr. 3-án tartott vál. ülés jegyzőkönyve 183

184 HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. ünnepélyes ülés rendezői, névszerint : Károlyi Árpád, Tliallóczy Lajos, Fejérpataky László, Szádeczkv Lajos és Schönherr Gyula nevében bemutatja az érem költségeire gyűjtött pénzről szóló s már az adakozók mindegyikének megküldött részletes számadást, azzal az ajánlattal, hogy a számadás szerint felmaradt 601 frt 59 kr. fölöslegből Szilágyi Sándor nevére alapítványt létesítsen a választmány, melynek kamataiból egyelőre öt-évenként 100 frt a tár­sulat közlönyében a Századok-ban megjelenő legjobb történelmi dolgo­zat utólagos jutalmazására fordíttassák ; egyszersmind átnyújtja a P. H. E. Takarékpénztárnál »Szilágyi Sándor-féle alap« néven elhelye­zett összegről szóló 39275 számú betéti-könyvet és kéri a választmányt, liogy a fölajánlott alapítványt elfogadni s annak szabályzatát a föntebb mondottak értelmében elkészíttetni szíveskedjék. A választmány a bemutatott számadás eredményét, mint a társulat nagyérdemű ősz titkára tiszteletére rendezett érem-ünne­pély fényes erkölcsi sikerének egyik bizonyságát, örömmel veszi tudomásúl. a tett ajánlatot pedig hálás köszönettel fogadva, a Szilágyi Sándor nevére létesítendő alapítvány szabályzatának el­készítésével gr. Teleki Gréza elnök úr mellett Pejérpatakv László vál. tagot s a társulat jegyzőjét és ügyészét bízza meg, azzal, hogy javaslatukat a legközelebbi rendes vál. ülésen szíveskedjenek előterjeszteni. A takarékpénztári betéti-könyv további intézkedé­sig a pénztárnoknak adatik át megőrzés végett. 12. Elnök a f. évi 8 jk. pont kapcsán bemutatja az 1896-iki ezredéves orsz. kiállítás jurv-tanácsa által a társulat részére ki­tüntetésül megítélt s a budapesti kereskedelmi és ipar kamara útján megküldött millenniumi nagy-érmet és oklevelet. Tudomásúl vétetvén, az oklevél és érem a társulat egyéb letételhez a M. N. Múzemn könyvtárában fog elhelyeztetni. 13. Olvastatik a pénztárnok pót-jelentése a múlt évről, mely szerint a január-havi ülés alkalmával kimutatott 3035 frt 86 kr maradványból a mult 1897 évet illető, de csak január-lióban be­folyt bevételek hozzáadása és .január-hóban tett kiadások levonása után felmaradó 400 frt 33 krhoz a P. H. E. Takarékpénztártól utólag beérkezett folyó számlákon lévő 58 frt követelés járulván, a zárszámadási maradvány 1897 végével 458 frt 33 krt tesz ki. Tudomásúl vétetvén, a jelentés a jegyzőkönyvhöz csatoltatik. 14. Olvastatik a pénztárnok január-havi kimutatása, mely szerint összes bevétel volt 4592 frt 60 kr ; » kiadás 3651 » 51 » maradvány ~ 941 frt 0!l kr : a mihez hozzáadva a P. H. E. Takarékpénz­tárnál folyó számlákon levő 2473 frt 52 ki-követelést, 1898. jan. 31-én összeseri 3414 frt til kr

Next

/
Thumbnails
Contents