Századok – 1898
Brandenburg; Erich: Moritz von Sachsen. Ism. Kropf L. 743 - Wertheimer: Die Verbannten des ersten Kaiserreichs. Ism. A–y. 160
16 2 történeti irodai,om. midőn a rendelkezésére álló adatok kapcsán bemutatja egymásután azon intézkedéseket, melyeket Metternich s Sedlnitzky elleneik· tett, bepillantást enged egyúttal a száműzöttek titkos terveibe, kiknek csak egy erélyes kéz és fej hiányzik, hogy uralmok helyreállítását megkísértsék. 8 Metternich jól tudta ezt, s ép ezért kérlelhetetlen szigorral viselkedett irányukban. Wertheimer előadása nyomán olykor valóban drámai közvetlenséggel látjuk a harezot a könyörtelen kanczellár és a száműzöttek között, kik még lakhelyükön is alig mozdulhatnak, hogy Bécsből ne kifogásolnák azt. Mily mesterileg van megrajzolva az otrantói herczegről, Fouchéről szóló fejezet, mely nézetünk szerint egyáltalában a legsikerültebbek közé tartozik. Mintha magunk előtt látnánk e geniális férfiút, ki folyton küzd, munkálkodik, hogy az őt körülvevő korlátokból kiszabadulhasson. Mily mérhetetlen ambitio szól az egész jellemrajzból. Mintha saját szemünkkel látnánk őt, az intrikák és fondorlatok nagymesterét, a mint az egész lényét lenyűgöző vasgyűrű ellen, Metternich ellen, minden izmát megfeszítve küzd, mig végre testben lélekben megtörve feladja a küzdelmet. Mint mondánk, a Fouchéről szóló fejezet a legjobb az egész munkában. De a többi számüzöttről szóló részek sem állnak e fejezet mögött. A mi valamennyit oly érdekessé teszi, az azon küzdelemnek rajzolása, melyet mindegyik közülök Metternich ellen folytatott, hogy magát alóla mentesítse. Külön ki kell emelnünk az első, Bonaparte Lajosról szóló fejezetet, s ezt főleg azért, mert bepillantást enged a Napoleonok családi viszonyaiba, Az, mit Wertheimer e fejezet elején Napoleon viszonyáról testvéreihez mond, a legjobb a mit Napoleon jelleméről mondottak. Napoleon parancsoló, fékezhetetlen, korlátokat nem ismerő jelleme itt lép legjobban szemeink elé. Jobban megismerjük Napoleon jellemét Wertheimer rövid előadásából, mintha köteteket lapoznánk által. Nem túloztunk, midőn azt mondtuk, hogy Wertheimer ezen munkája az utolsó évek Napoleon irodalmának egyik legkiválóbb terméke. Nem a felhasznált, eddig ismeretlen adatok bősége teszi ezt, hanem a munka egész lényege. Azon közvetlenséget, az előadásbeli élénkséget, a jellemzések éles voltát alig találjuk egyhamar a Napoleonnal foglalkozó ujabb művekben, melyek nemcsak Napoleonnal, hanem családja környezetével foglalkoznak. Nemcsak a hivatásos történész fogja Wertheimer művét a maga érdeme szerint méltányolni, hanem, a mi ennél még sokkal többet ér, a művelt nagy közönség is. Kevés oly históriai munkát ismerünk az ujabb irodalomból, mely annyira le tudná bilincselni tárgyával, előadásával az olvasó figyelmét,
