Századok – 1897
Értekezések - KRIŽKO PÁL: Bethlen Gábor király Körmöczbányán - 593. o.
606 KRIZKO PÁL. BETHLEN GÁBOR KIRÁLY KÖRMÖCZBÁNYÁN. kötött és egyelőre 400 frtra becsült, későbben azonban 442 forintban megállapított költségeit neki megtérítse. A város tanácsa értesülve 1624 évi február hó 5-én ezen követeléséről, késznek nyilatkozott az összegnek felerészét megfizetni, követelvén, liogy a második felerészét a kamarai pénztár fizesse, miután Bethlen fejedelem Körmöczbánya városának a nélkül már is több ezer forintjába került.1 ) Azonban ebbeli fáradozása nem. vezetett semmi sikerhez. A kamarai tisztek már tisztán látták, hogy rövid idő múlva megint császári hivatalnokokká lesznek és hogy a pozsonyi s illetve az alsóausztriai kamara a gyűlölt fejedelem megvendégeltetésére fordított összegeket el nem fogadja, sőt hogy olynemű kiadásokért keményen és szigorúan meg is büntetné a kamarai tiszteket, azért nem is akartak hallani az ezen költséghez való akármily hozzájárulásukról és igy nem maradott egyéb hátra, mint az, hogy Körmöczbánya városa ezen 442 frtnyi összeget is megfizesse.2) Bethlen Gábor fejedelem teliát szószerinti értelemben drága vendége volt Körmöczbányának, midőn ezen várost harmadszor meglátogatta. Későbbi s csak 1629-ik évben befejezett háborújában Ferdinánddal Körmöczbánya már többé nem látta ezen volt vendégét. * * * íme egy kis képecske, mely mutatja, mily sors érte néha elődeinket a gyakran dicsért régi jó időkben. És Körmöczbánya nem volt az egyedüli város, mely oly örömekben részesült ; számos község, kiváltképen Pozsony, Nyitra és Trencsén vármegyékben azon korban egészen tönkre volt téve vagy épen megsemmisülve. KRIZKO PÁL. 9 Körm. vár. lev., 1623—1624. évi kur. jkv., 143. lap: »Item begert herr Camergraf auch die ienigen vnkhossten so auf den fürsten aufgangen, vnnd sich vber die A. 400 erstrekhen, ihme von Gemeiner Stat Znerstatten. Befündt ein Ersamber Eath das die Cammer billich die halbe biirt Tragen soll, dan da die Stat diese vncossten auch Zalen soll, würdt ihr der fürst viel 1000 fl. Kosstn.« 9 U. o., 1624. évi pénztári napló, december hó 21-én: »Anno 1623 der 21. December Alsz Ir Firstliche durchlaut Herr Bethlehemb Gabor, mit seiner Bitterschaft anhero komen vnnd Ir Mait. Camerhoff einlosziert vnnd bies den 23 dits Monath alhier blieben, ist auf die Yictualien vnnd andern Notturfften Yermüeg des Edlen vnnd Gestrenngen Herrn Camergrafen Hansen Lienpachers eingereichten Zehrungs particular, so sich auf fl. . . . d . . . erstrecklien tliuet daran mit Abraittung des ausgeleigebten Pier der Güetterhei so vbernomben in abschlag entricht worden fl. 363 : 40.«