Századok – 1897

Hivatalos értesítő - A M. T. Társ 1897. jun. 3-ki r. vál. ülés jegyzőkönyve 573. o.

574 HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. Olcsó Könyvtár czimű vállalat egyik legközelebbi füzetében fog megjelenni. Köszönettel fogadtatik. Felolvasás közben gr. Teleki Géza elnök távozván, helyét Thaly Kálmán alelnök foglalja el. 46. A mult május-havi ülés 40 jk. p. alatt kelt határozata kapcsán olvastatik Tagányi Károly vál. tag jelentése a társulat­nak Sasinek Ferencz úrtól ajándékozott kéziratokról. A jelentés köszönettel fogadtatván, a Századok-havi közzé fog tétetni ; a kéziratok pedig letétül a M. X. Muzeum könyvtá­rának küldetnek át szíves megőrzés végett. 47. Dr. Fejérpataky László vál. tag jelenti, hogy a soproni Széchenyi-szobor mult május-hó 23-án megtartott ünnepélyes lelep­lezésénél (1. f. évi 41 jk. p.) Szabó Károly kir. tanfelügyelő úr­ral együtt megjelenvén, a programmszerüen lefolyt ünnepélyen mint a M. Tört, Társulat küldöttei részt vettek s megbizatásuk szerint a szobor talapzatára a társulat koszorúját — rövid beszéddel, melyet Szabó Károly mondott — letették. Helyeslő tudomásúl vétetik. Ezzel kapcsolatban — 48. Olvastatik Sopron vármegye alispánjának és Sopron sz. kir. város polgármesterének f. évi máj. 24-én kelt levelök, melylyel a Széchenyi-szobor leleplezési ünnepén való részvételért köszönetöket nyilvánítva, az ezen alkalomra veretett bronz emlék­érem egy példányát a társulatnak is megküldötték. Szíves köszönettel fogadtatván, az érem megőrzés végett a társulat többi lététéi közzé a M. X. Muzeum könyvtárában fog elhelyeztetni. 49. Olvastatik a pénztárnok május-havi kimutatása, mely szerint összes bevétel volt 1720 frt 34 kr, » kiadás 745 frt 09 kr, maradvány 975 frt 25 kr ; a mihez hozzáadva a P. H. E. Takarékpénz­tárnál folyó számlákon levő 5281 frt 77 kr követelést, 1897. máj. 31-én összesen 6257 frt 02 kr készpénz áll a társulat rendelkezésére, melyből azonban Esztergom vármegye közönsége nevére 100 frt befizetett alapítvány tőké­sítendő. A kimutatás tudomásúl vétetvén, a jegyzőkönyvhöz csatol­tatik; a tőkésítendő 100 frtra nézve pedig határoztatik, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents