Századok – 1897
Tárcza; Állandó rovatok - Horvát történelmi Repertorium - 560. o.
560 TÁRCZA. HORVÁT TÖRTÉNELMI REPERTÓRIUM. MÁSODIK KÖZLEMÉNY. B) Szent Jeromos illir hospiciüma és temploma Rómában. (Arkiv II. I-r. 105 1. — 120 1.) Ezen intézet a délszlávok művelődési történetében nagy szerepet játszott, mert nemcsak a Rómába zarándokoló horvát hivek látták hasznát, hanem számos hirneves délszláv tudós is, kik Rómában tudományos czélból időztek. 1450-ben Y. Miklós pápa idejében néhány szent Jeromos rendii délszláv remete Rómába jött és a pápától engedélyt kért és nyert, hogy a Ripetto utczában elhagyottan álló Mária kápolnát elfoglalhassák és annak telkén rendházat és sz. Jeromosnak tiszteletére templomot építhessenek, valamint egy hospiciumot is a délszláv zarándokok számára. Az épületek kegyes adományokból csakhamar fel is épültek, mert 1479-ben már e templomban temettek el egy Paulina nevü bosnyák asszonyt, ki Katalint, az utolsó boszniai királynőt, Rómába kisérte ; sirköve ma is megvan. Az épületek kezdetben igen igénytelenek voltak, de az intézet hathatós pártfogót talált V. Sixtus pápában, a ki a templomot 1588-ban díszesen újból felépítette, azon alakban, a melyben az ma is fennáll és gyönyörű festményekkel ékesítette jeles mesterek által, igy a szláv apostolok Ciril és Metód képét Benigno Vangjelini festette. V. Sixtus a hospicium javára egy nagy alapítványt is tett egy archipresbiter, hat szerzetes és négy illir laikus eltartására. Első archipresbiter a spalatói Kamulovics (Comuleo) Sándor volt, ki mint illir iró ismeretes és kit VIII. Kelemen pápa pápai követkép diplomaiai kiküldésekre alkalmazott több államnál, igy az orosz udvarnál is. A szép templom megvolt, de az egy emeletes hospicium csakhamar igen szűk lett, mert sok délszláv zarándok kereste fel — ezért az archipresbiter a zágrábi püspökhöz segélyért fordult. Ezen ügy az 1609-iki horvát országgyűlésen tárgyaltatott, azonban a rendek közül egy kijelentette, hogy egy év előtt Rómában járt és a hospiciumot nem tartja támogatásra érdemesnek, mert egy idő óta eredeti czéljának sehogy sem felel meg : egy idő óta egy pár dalmatát kivéve csupa idegenből áll a személyzet és ellátásban is nem délszlávok, hanem idegenek részesülnek, nem használják az isteni szolgálatnál a szláv liturgiát és az utas horvátokra semmi tekintettel sincsenek. Erre a horvát rendek Rómába irtak, hogy küldjék meg nekik ezen intézet alapításának történetét, irják meg, mi volt vele az alapítók szándéka, van-e belőle a horvát népnek valami haszna és liogy készek azt támogatni, ha attól nemzetöknek valami hasznot remélhetnek. 1609 aug. lióban már megjött erre