Századok – 1897

Értekezések - STESSEL JÓZSEF: Nehány történelmi adat Sopron és Moson vármegyékről 26. o.

NÉHÁNY TÖRTÉNETI ADAT SOPRON- ÉS MOSOX-VÁRMEGYÉKRŐL. 33 medrének körén kivül feküdt. A mosonyi oldalon volt még Lobló birtok, mely Balla határában fekvő Lobló-tó környékén terült el ; Martonháza alatt pedig, ha az, mint Nagy I. mondja, csakugyan e vidéken keresendő, válószinüleg a bánfalvi határ­ban ma is ismeretes Martenthal nevü tó mellékén nyúlt el. De Bykiföldje, mint a »Sopr. oki. tár« adatai bizonyítják, a Büki nemesek földje volt, s távol a Fertőtől a sopronvármegyei Szántó (ma Ottova) helység határának egy részét képezte. A sopronyi oldalon fekvő Urkony két részből állott : az egyik a lakatlan Urkony, a másik Egyházas-Urkony volt ; s ezek határának viszonyai jó formán a szomszéd Sarródéval egyenlők valának, de ez utóbbinak belső területe mélyebben fekszik mint az egykori két Urkonynak belsősége, ugy hogy lia az utóbbiak határának nagyobb része a Fertő vizében és a Hanyban tűnt volna el : akkor már megelőzőleg Sarrod helységet is e sors érte volna ; de az utóbbira nézve tudjuk, hogy folytonosan fönnállott. Urkony elpusztulását talán tűz vagy ellenség okozhatta, de külső északi liatárrésze lia a Fertő áradása által szenvedett, bizonyosan nem károsodott többet, mint a hasonló fekvési viszonyok közt a szomszéd Sarrod északi határrésze, vagy mint a Fertő és Hany szom­szédságában fekvő több más helységek területei természetsze­rűen károsodtak. Az olvasónak is alkalma volt az előadottakból meggyő­ződni, hogy Nagy I. véleményének sem első, sem második részét elfogadni nem lehet; s így az »Osztr. m. monarchia« ezen alapuló ama passusát is, hogy a Fertő egykoron (az idé­zett századokban) csak keskeny víz volt, helyeselni nem tudjuk. Ezzel a Fertőről szóló vitának is végét vethetnők, ha Nagy I. »A Fertő régi áradásai« cz. értekezésében azon tényre nézve, hogy 1842-ben nem messze Sarród helység ha­tárától észak felől a Fertő vize alatt egy régi temető körfalai s embercsontok fedeztettek föl, meg nem jegyezné, miszerint lehetséges az is, hogy ez a temető a sarródiaké volt, kik a Fertő hullámai elől régi helységüket s azzal temetőjüket is elhagyták, és mostani lakóhelyüket dél felé kiljebb épitették. Már fentebb kifejtettük, hogy a XIII. századtól kezdve a Fertő medrében egyes helységek nem létezhettek; de nincs kizárva, hogy egy pár éven át tartott kiszáradás esetében, ha mindjárt arra hiteles történeti bizonyítékra hivatkozni nem tudunk, ugy mint az a legújabb tókiszáradáskor is meg­történt, itt ott egyes kisebb épületek keletkeztek a Fertő medrében, melyek azonban csakhamar a beállott áradás követ­keztében a hullámok által elmosattak. Sehogysem vitatható SZÁZADOK. 1897. I. FÜZET. 3

Next

/
Thumbnails
Contents