Századok – 1897

Értekezések - STESSEL JÓZSEF: Nehány történelmi adat Sopron és Moson vármegyékről 26. o.

NÉHÁNY TÖRTÉNETI ADAT SOPRON- ÉS MOSON-VÁRMEGYÉKRŐL. I. Ha bár el kell ismerni, bogy az »Osztrák-Magyar Monarchia« azon magas pártfogás s előkelő írók közremű­ködése mellett nagy készülettel létesült munka alaposságára nézve, érett megfontolás nélkül kételyt támasztani a leg­könnyelműbb eljárás volna, ugy más részről szorgos meg­figyelés indokolt megjegyzései elől a munkát elzárni épen nem lebet: ez okból szándékozom ezen alkalommal, a nekem mint lelkiismeretes amateurnek, ki a történeti hűség meg­óvását mindenek fölé helyezi, az idézett nagy szabásu mű magyarországi IY. kötetében keresetlenül is szembe ötlött oly adatokra figyelmeztetni, melyeknek közlésénél igénytelen néze­tem szerint részben az előhaladt történeti kutatás meggyőző eredményei kellő méltatásban nem részesültek, részben pedig egyes oklevél téves szövegmagyarázásából támadt nézet elfo­gadása által a történeti hűségre is némi homály borult ; végre azonkivül a munkaadatai néhol még a mai tényleges állapo­tot sem tükrözik teljes hűséggel vissza. A mi fölött kisebb dolgozatnál talán könnyen napi rendre lehetne térni, azt egy nagy szabásu, széles körben elterjedt munkánál hallgatással takarni alig volna tanácsos, mert avval a mű czélját, a monarchia alapos ismertetését elő nem mozdítanék; míg ellen­kezőleg a kellő időben történt figyelmeztetés folytán az eset­leges hiányt vagy tévedést a munka utolsó kötetében pótolni s helyreigazítani lehetne. Látván, bogy a hivatott körökből senki sem emeli föl szavát, hozzáfogtam ezen közleményem megírásához, a mely­lyel talán minden igényeket kielégíteni nem fogok, de a czélt — az ügynek némi szolgálatot teljesíteni, még is elérni reménylem.

Next

/
Thumbnails
Contents