Századok – 1897

Értekezések - BÉKEFI REMIG: Székesegyházi iskoláink szervezete az Anjou-korban - III. és bef. közl. 298. o.

SZÉKESEGYHÁZI ISKOLÁINK SZERVEZETE AZ ANJOU-KORBAN. HARMADIK ÉS BEFEJEZŐ KÖZLEMÉNY. A succentor részére külön megjelölt javadalom nem volt ; mert lia a cantor nem akart tartani succentort, nem tartott. Ugy látjuk azonban, liogy — legalább a XIY. században — rendesen volt succentor is. Ez a cantorral — Váradon — mindabban osztozott, a mi a cantorság ezimén járt, — leszámítva a cantori malmot, mely a Körös vizén Henczhida közelében volt; azonkivűl Volf falut és egy szőlőt.1) Természetesen a cantortól függött, hogy mennyit juttat a succentornak.2

) A szokást legföllebb csak irányadónak tartották.3

) Mindemellett voltak a succentornak biztos jövedelmei is. Igy Zágrábban azon iskolások, a kik a lectornak karácsonkor, húsvétkor és Szent István napján 12. vagy több dénárt fizettek, a succentor részére — ugyanezen alkalmakkor — négy dénárt, vagy ezzel egyenlő értékű ajándékot adnak, lia. 0 a succentor ugy akarja.4

) À succentoré azon áldozati adomány 9 »Succentor autem cantoris non habet aliquos redditus sibi appropriates, ex quo cantor succentorem non indiget. quia potest, si vult, suurn personaliter exercere officium : nihilominus tarnen cantor semper consvevit habere succentorem, participans cum eo in redditibus solum, qui sibi debentur ratione cantoratus, preter villam et vineam predictas et preter molendinum cantoratus, quod erat super fluvium Crisii supra pontem Henczida nuncupatum, quod tarnen a multis annis retroactis est destructum.« (Bunyitay : A vár. k. legr. stat. 97. 1.). 2) . . . »participans cum eo suos redditus, pro libito voluntatis.« (Tkalcic : Mon Hist. Episc, Zagrab. T. II. 83. 1.). 9 (Cantor) »debet sibi providere de salarkq pront consvetum est, aut superinde cum eo concordare poterit.« — mondja az 1397-iki Canonica visitatio. (Batthyány : Leges eccl. T. III. 312). 9 »Succentor autem nicliil amplius potest petere a scolaribus, qui ab eo in ante predicta instrui volunt, nisi munus quatuor denarios valens, vel ipsos quatuor deiiarios pro munere in festivitatibus singulis, in quibus et qui sublectori per duodecim vel supra denarios ohligantur.« (Tkalcic: Mon. Hist. Episc. Zagrab. T. II. 82. 1.).