Századok – 1897

Értekezések - SÖRÖS PONGRÁCZ: Forgách Ferencz kortörténelme - II. 201. o.

206 SÖRÖS PONGRÁCZ. előbb tette, s nein kevéssel ez előtt fogadta a neki bibort liozo követséget (u. o.), hanem még októberben.4) Temesvár alól nem 1551. nov.-ben vonult el a török (22. 1.), hanem okt. 27-én.5 ) Petrovics Lúgost és Karánsebest nem 1553-ban kapta a töröktől (89. 1. v. ö. 43. 1.), hanem 1554-ben,1 ) s nem 1556. márcz.-ban ment Erdélybe (113. 1.), hanem februárban már ott volt.2) Az már valóban jelentős hiba, liogy szerinte Izabella 3 évig volt Szapolyai felesége, holott 17 hónap a helyes idő.3 ) Vannak kisebb-nagyobb hibák, midőn Szigetvár két ostro­mát leírja (115., 117. 1. és 321. s köv.), de részint csekélyek, részint az írók eltérése miatt nehezen ellenőrizhetők s azért külön nem foglalkozom velők. Ismét nagyobb hibába esik, midőn Kisvárda hódolását 1565. jan. 6-ára teszi (276. 1.), pedig már az előző év okt. 19-én megnyitotta kapuit ;4 ) Tokajt meg nem okt. 4-én szállta meg János Zsigmond (340. 1.), hanem már augusztustól folyt az ostrom.5 ) Jelentős hiba az is, hogy Dobónak a fogságból való kiszabadulását 1559-nél említi (182. 1.), mi pedig már két évvel előbb megtörtént.6 ) Vannak ugyan még hibák a németországi Grumbach-féle mozgalom tárgyalásakor (370., 371. 1.), a németalföldi harcz megkezdése idejének megállapításában 387. 1.), a st. denisi csata napjának jelzésében (398. 1.), a longjumeaui-béke idejének meghatározásában (401. 1.) s néhány a lepantói csatának s vele kapcsolatos küzdelemnek chronologiájában (434. 1., 488. 1.) s 9 Utiesenovié i. m. 115. 1. okt. 20-ra teszi; Horváth i. m. 368. 1. s Szilágyi eml. h. bár határozott napot nem emlitnek, mégis eltérnek az okt. 20-tól. 2) L. erre egykorú okiratot Horváthnál i. m. IV. 368. V. ö. Tinódit <R. M. K. T. III. 48. 1.) ; Forgách ettől vette a hónap-hibát, melyet Forgáchból magából ki lehet igazítani; v. ö. 18. és 22. 1. 3) Verancsics levele és Zayé Ferdinándhoz — Verancsicsé Nádasdy­hoz (M. Tört. Eml. írók IV. 217. és 228.), V. ö. Szádeczky, Izabella és János Zsigmond Lengyelországban, 44—5. 1. 0 Szilágyi i. m. I. 479. 1. B) 1539. febr. 23-tól (Istvánfi XIII, 139. 1.) 1540, jul. 22-ig (Horváth, Magy. Tört. IV. 156. 1.). 6) Bethlen okleveles alapon ide teszi (II. 41—42. 1.). Katona (XXIV. 40.) ezt csak salvus conductusnak veszi, de bizony jól látja Szilágyi (Erd. Országgy. Eml. II. 241.), hogy itt hódolásról van szó. ') Istvánfi, Hist. XXIIÍ, 294. (M. Tört. Eml. írók XXI. 63. 1. v. ö. 45. 1.), Bethlen, II. 140. De tényleg még okt. 4-én Tokajnál volt a fejede­lem. Szilágyi i. m. II. 258. 1. 6) Maga Dobó írja, hogy a fogságba kerülése utáni év, 1557. nov. 6-án kiszabadult (Pray, Epist. Proc. III. 129. 1.)

Next

/
Thumbnails
Contents