Századok – 1897
Értekezések - DR. KOMÁROMY ANDRÁS: Bethlen Gábor Déva várában 107. o.
BETHLEN GÁBOR DÉVA VÁRÁBAN. 113 Bethlen sok változást látott már életében ; nyugodt vérmérsékletű, megállapodott elméjű s a körülményeket előre megfontok s mint Szilágyi Sándor találóan jellemzi, eszményi czélokért lelkesülő, de azért a fennálló viszonyokkal mindig megalkuvó ember volt. Mikor Dévába zárkózott, ellátta magát esztendőre való eleséggel, kétszáz főnyi őrsége volt a várban és saját személyére nézve nem lehetett oka veszedelemtől tartani.1.) De az országot sem féltette, mert igen jól ösmerte a török politikáját és le tudta vonni magának a mult idők történetének nagy tanulságait. Bizonyosan tudta, hogy a török — a saját érdekében — meg fogja segiteni Báthoryt, és kitört belőlle az elkeseredés, mikor meghallotta, hogy Forgách Zsigmond már Erdély határához érkezett. Fájt a szive arra a gondolatra, hogy a Habsburgok hagyományos politikája, mely már annyi temérdek magyar vérbe került, ismét testvérgyilkos harczba kényszeríti a nemzetet, mert nem birják belátni, hogy Erdély viszakapcsolása Magyarországhoz, mindaddig mig a török uralkodik Budán, csak egy szerencsétlen rögeszme, mely folytonosan ujabb meg ujabb áldozatokat kiván és utoljára is végromlásba dönti az erejében megfogyatkozott, egymás vérét ontó s az örökös hadakozásban kimerült, szegény magyar nemzetet. »Hadgyanak békét Erdélynek — irja 1611. julius 19-én Rhédey Ferencz váradi kapitánynak 1 ) — ne kapdossanak rajta, mert ha Ferdinánd császár az török ellen meg nem tudta tartani. ezek annál inkább meg nem tarthatják. Inkább békéljenek valóban meg az urunkkal, csatolják magokhoz, többet használnak igy ezzel, ha Erdélyben választott fejedelem lészen mind németre, törökre nézve. Az magyar nemzetnek is nagyobb becsületi lészen a némettől. Ha penig azt nem akarják, talám hirtelen mostan meglehet az. hogy Erdélyben bejöhetnek, de csak Szent Miliál napig lészen az uram . . .« Mert Báthory most örömest békét kötne a királlyal és követeket akar küldeni a nádorhoz, kijelentvén, hogy kész mindenben egyet érteni Magyarországgal. De ha nem kell a barátsága és azt tapasztalja, hogy erőnek erejével meg akarják fosztani fejedelemségétől, *az törökhöz csatolja magát mingyárt, sot megesküdt rajta, hogy kész inkább ellenni minden javai nélkül s mind éltig ellenek lenni. rajtok élni, lialni, hogy sem mint gyalázatosan megválni fejedelemségétől.« Vessenek számot magukkal a magyarországi urak és gondolják meg. hogy Báthory egyedül is veszedelmes ellenség. 8