Századok – 1897

Értekezések - SÖRÖS PONGRÁCZ: Forgách Ferencz kortörténelme - I. 97. o.

FORGÁCH FERENCZ KORTÖRTÉNELME. 101 mint a ki megfordítva tesz ; éppen oly élesen jellemzi János Zsigmondot, a ki őt, a hajléktalant födele alá fogadta, tanácsosává tette, falvakkal ajándékozta meg, mint Miksát, ki miatt czimeit. javadalmait oda kellett hagynia. Báthory Istvánról meg, a ki alatt rangbon s vagyonban legmagasabbra jutott, sem jót, sem rosszat nem mond. Nem szükség említenem, hogy a törökhöz semmiféle szeretet, politikai barátság nem kapcsolta. Ha igy áll a dolog, ugyan mily pártnak szempontjából írt Forgách ? Valóban különös, hogy pártembernek mondják azt az irót, ki a létező pártok mindegyikét leszólja, lia az erkölcs, a politikai tisztesség útjáról lelép, s e mellett uj pártszervezés, uj csoportosulás reszméje, ajánlása még csak nem is következtethető belőle. Es, a mi figyelmen kiviil nem hagyható, megrójja Erdély fejedelmeit, mikor Erdély nyújt neki menedéket, mikor Erdélyben írja művét. Ugyan hol keressük ennek a írónak a pártját? Mit tartsunk Forgách jellemzéseiről ? Uj Tacitus tűnik föl Forgáchban, ki magas, korához alig-alig szabható erkölcsi mérővesszővel méri az események alakjainak tetteit s bizony a szereplők kárára üt ki a mérlegelés. He ebből nem következik, bogy a jeli mzések a legtöbb esetben nem igazak. Igazak és azért becsesek. Önmagukban ugyan kerésbbé használhatók, mert Forgách az árnyékoldalt keresi, pedig az emberben fény is van az árnyék mellett. Magukban helytelen képet adnak, mert az író csak a gonoszt látja az emberekben, pedig hát az ember sem nem ördög, sem nem angyal, hanem oly összetétel, melyben az erény bűnnel párosulva van jelen. Forgách jellemzéseinek becse teliát az, hogy ellenőrző adatokat nyújt némely írónk (pl. Brutus, Bethlen) túlzó dicséretekkel teletömött jellemzéseihez ; lehetővé teszi, hogy az elmúlt kor embereit ugy lássuk, a mint voltak, hibáikkal, erényeikkel. Azok dicsérete, Forgách korholása igen is harmonious képet ad, mely igazán embert mutat a nézőnek. A mit általánosságban, de az egyes jellemzések alapján elmondtam, szükséges, hogy beigazolást nyerjen. Nem vezette Forgách tollát a bála Ferdinánd jellemzésében (272. 1.), pedig ennek köszönhette mindenét, nincs magasztalás, sőt egyszerűen kijelenti, hogy a meghalt királynak, ki különben derék, becsületes ember volt, hibája volt, hogy kelleténél jobban hallgatott tanácsosaira s igy nem egyszer téves útra jutott. Hogy a barátság sem vezette tollát, jól megmutatja Nádasdynak szinte életrajzzá bővülő jellemzése (211—244, 1.). Miként már előbb (119. és 126. 1.) magasztalva emlegeti a