Századok – 1896

Értekezések - GRÓF WILCZEK EDE: A Horváthy család lázadása - III. és bef. közl. 804

ÉS A MAGYAR TENGERVIDÉK ELSZAKADÁSA. 807 lázadás végleg elnyomatott. Hanem hát, mégsem volt ám vége. Egyrészt az irtózatos mód, mellyel a halálos Ítélet a szerencsétlen Horváthy Jánoson végrehajtatott, és a »32 vitéz« kivégeztetése új és elkeseredett ellenségeket teremtett Zsigmondnak, másrészt két, nemsokára bekövetkező esemény rendítette meg tekintélyét. Első volt nejének Mária királynénak 1395. május hó 17-én történt hirtelen halála; Zsigmond eddig, noha koronás király volt, mégis inkább csak másodrendű uralkodótársnak tekintetett, és maga is ezen szereppel megelégedett volt; most özvegységében, gyermeke nem lévén Máriától, az Anjou-házzal vaíó köteléke végkép megszakadtnak látszott, és a nemzet benne csak az idegent látta, kivel daczára daliás megjelenésének és fényes személyes tulajdonságainak csak keveset rokonszenvezett. A második esemény pedig a nikápolyi vész volt, melyre azonnal visszatérünk. Hozzájárult még azon megfoghatatlan könnyelműség is, hogy Zsigmond, megelégedvén a dobori győzelem látszólag fényes sikerével, mitsem törődött a pártütés mostani központjával Vranával, és még kísérletet sem tett, hogy az ottani darázsfészket elnyomja, vagy legalább az általa már rég kinevezett perjelnek. Szentmihályi Albertnek, elismerést szerezzen. Igaz, hogy lehettek Zsigmondnak okai, hogy a vránaiakkal, noha ezek már annyiszor kiengesztelhetlen ellenségeinek bizonyultak, kíméletesen bánjon. Zsigmond t. i. a Sz.-Jánosrend főnökével, a Rhodus szigetén székelő nagymesterrel — jelenleg Juan Fernandez de Heredia volt az — igen jó lábon állt, és épen most egy nagy tervvel foglalkozott, melynek kivitelénél a rend támogatására számított; meglehet tehát, hogy ez okból a rendnek egy fiókját sem akarta zaklatni. Minekutána t. i. Zsigmond a horvát lázadást leverte és magát a magyar trónon ugy a hogy biztosította volt, azon nagy eszmével foglalkozott, hogy a törököt Európából kiverje, és e czélból egy nagy coalitió létrehozásán fáradozott. Szövetkezett 1395-ben Palaeologos Manuel byzanczi császárral, Fülöp burgundi herczeggel, (ki az elmezavart VI. Károly franczia király helyett Francziaországban uralkodott,) több német fejedelemmel, a német lovagrenddel, és miután a törököket Kis-Azsiában is megtámadni szándékozott, a korbeli két legnagyobb tengerhatalommal, Velenczével és a Sz.-Jánosrenddel. A döntő hadjárat az 1396-i évre lett kitűzve; kiilömben Zsigmond már 1395-ben is sikerrel hadakozott az Aldunán a törökök ellen, és Nikápolynál diadalt aratott. Mig Zsigmond a nagy hadjáratra készült, a magyar tengervidéken békesség volt: egy per azonban, mely Jódra 52*