Századok – 1896

Értekezések - KROPF LAJOS: Pászthói Rátholdi Lőrincz zarándokolása 716

734 TÖRTÉNETI IRODALOM. mit Szilády Áron megengedhetőnek gondol, — hogy »a majd minden népnél ismeretes mese, például Zrebernik várához fűződve, legalább annak környékén . . . szájról-szájra járt Ráskay korában.« Nézetünk szerint azok a magyarországi közállapotra mutató egyes vonások oly különbségek, a melyek még a Ráskaynál csekélyebb tehetségű énekmondó elméjében is megszülethettek, s nincs egyetlen népi mesénk, a melynek szerkezete a széphistóriáéval egyeznék. S különben is az egész tárgyalás annyira magán hordja a kölcsönvétel bélyegét, hogy a . Toldy Ferencz véleményét Heinrich Gusztávval együtt majdnem teljesen alaptalannak tartjuk. Az az egy-két magyar vonás a szerző alakító képességének inkább vagy kevésbbé jellemző kinyomata, de a mese a maga egészében, a hogy Ráskay énekében olvasható, idegen termék, mint az ez időbeli regényes elbeszéléseink tárgyának legnagyobb része. Szilády Áron összefoglaló Ítélete azonban szó nélkül elfogadható. »Ha Ráskay — írja — már magyarrá vált (?) mesét dolgozott fel, akkor művének tagadhatatlan gyengéi mellett is híven foglalta azt énekbe; ha pedig neki jutott eszébe az idegen tárgyat magyar mesévé alakítani, akkor ügyesebb énekszerzőnek kell tartanunk, mint a milyennek eddig hajlandók voltunk elismerni.« De már hogy tárgya előadásában nem állana hátrább. Ilosvainál, ezt egy kissé túlzó engedékenységnek véljük, Ilosvai valamivel mégis különb előadó s különb verselő. A harmadik kiváló énekes, a kivel e kötetben találkozunk, Szegedi Gergely, előbb kassai, majd debreczeni pap. Eletéről igen keveset tudhatunk s még e kevésnek egy részét is csak az énekeiben fenmaradt adatok sejtetik. Pedig annyi bizonyos, hogy Szegedi Gergely ugy is mint énekszerző, ugy is mint szónok a »jelesek közé számíttatott a maga korában.« Zsoltár fordításait már Szenczi Molnár Albert is nagyon dicsérte; Szilády Aron szintén azt itéli róluk, hogy az eredetihez megközelítő hűséggel és erővel csendülnek meg e fordítások szépségei. Mi a »Pinkesd innepire« czímű énekét tartjuk a legsikerültebbnek. De általában verselő képességéről elismeréssel szólhatunk. Még csupán Tőke Ferencz egyik, minket sokkal jobban érdeklő, művéről kivánunk röviden megemlékezni. Tőke Ferenczről csak annyit tudunk, hogy Alsó-Lendván írta két énekét, a melyek közül a »História obsidionis insulae Antemi« czímű Szigetvár 1556-diki ostromának feldolgozása. E történeti tárgyú ének eddig csupán egy gyarló másolatból ismeretes; és ha egyet-mást a siető másoló hibájául rovunk is fel, az egész I