Századok – 1896

Értekezések - SÖRÖS P. PONGRÁCZ: Forgách Ferencz élete - II. és bef. közl. 634

SÖRÖS P. P0NGRÁCZ. FORGÁCH FERENCZ ÉLETE. 635 ságait megtagadta, visszamenésre irányzott törekvését nem gyá­molította, sőt még pár hónappal előbb is az ellene elkövetett méltánytalanságaira czélzott. De hát Miksa sokat kivánt. El kellett volna Forgáchnak felednie a mellőztetéseket, csatla­koznia kellett volna az előtte épen nem kedves Békéshez, szakítania az erdélyi politikával, a török szövetséggel, csatla­koznia kellett volna a Habsburgokhoz. Forgách azonban már elhatározta magát s megtette mindennek az ellenkezőjét. Semmi mást számba nem véve saját jól fölfogott helyzete is azt kívánta, hogy a rokon Báthoryhoz csatlakozzék. Ezt tette s midőn az Erdélybe menő s párthíveket kereső Békés ellenében május 25-én tényleg Báthory lett fejedelem, maga Forgách is emel­kedett: Csáky helyébe, kinek hivatala János Zsigmond halá­lával megszűnt, Báthory Erdély kanczellárjává tette.1) Rokoni viszonya, magas állása tisztes helyet biztosítottak számára az udvarnál, melynek ügyeiben e kettős kapocs tevé­keny részt juttat neki. Kezdetben mindjárt a különböző követ­ségek küldése, fogadása foglalja el. Augusztusban Mellemet aga alatt megérkezett a török követség, meghozta az athnamét s úgy a fejedelem, mint az urak számára díszes ajándékokat. Persze ezek a díszes ajándékok nem valami nagy becscsel bírhattak az urakra s valamint ők nem, úgy Forgách sem valami nagy örömmel fogadhatta az aranyos kaftánt. A többi urak különben nem sokat törődtek vele, de hát Forgáchnak még ajándékot is kellett adnia ez ajándékért. Zúgolódtak is a török követek, hogy a fényes kapu küldötteit nem elég fénye­sen jutalmazzák.2) Az ünnepségek, követségek után nagy készü­letek folytak az első országgyűlésre. Már november elején kül­dözgették a leveleket s Forgáchtól is tudakolták, hogy — mint lesz a gyűlés.3) Ezen a gyűlésen szerepelt először igazában hivatalos minőségében s méltóságánál fogva ellenjegyzé a deczeniber 1-én bezárt kolozsvári gyűlés határozatait.4) Itt érte egyszersmind először az Erdélyben oly divatos megtisz­teltetés, hogy ezüst kupát kapott ajándékba.5) Ezt különben a későbbi gyűlések sem feledték el megadni. Erdélyt s vele a fejedelmi udvart nehéz, kínos ügy fog­lalkoztatta ; János Zsigmond ugyanis Husztot előbbi bizalmas Aug. 12-én látom először Forgáchot mint kanczellárt a szász egyetem jegyzőkönyvében (Szilágyinál, Erd. Országgy. Emi. II, 408. 2- jegyz.) 2) Forgách 475 — 476. 1. 3) A szász egyet, jegyzőkönyvében Szilágyinál i. m. 413.. 1. 2. jegyz. *) Szilágyi, Erd. Országgy. Emlék. II, 508. 5) U. o, 413. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents