Századok – 1896
Értekezések - WERTHEIMER EDE: az 1807-ik évi magyar országgyűlés - I. közl. 293
296 WERTHEIMER EDE. nem halaszthatók el a következő évig«.1 ) De ő maga is kénytelen volt bevallani, hogy a rendeknek 1806-ra kilátásba vett összehívása mellett alig marad idő oly hangulat keltésére, mely a bécsi kormány követelései szempontjából kedvezőnek volna tekinthető. 0 tehát hajlandó volt e fontos kérdés eldöntését a nádornak és azoknak a férfiaknak Ítéletére bízni, kik 1806 szeptember 15-ikére Bécsbe tanácskozásra hivattak össze. »Meg kell azonban jegyeznem« — teszi hozzá Stadion — »hogy, ha az első előkészületi lépések és az országgyűlés tényleges megtartása között oly hosszú, septembertől márcziusig terjedő idő telnék el. ugy könnyen az a veszély állhatna elő, hogy a megindítandó ügyek igen korai megismertetésével ugyan bőséges idő jutna a tervezett előkészítésre, de viszont tág tér nyílnék az ármánykodások és ellenni achinácziókra is, miáltal a halogatás a tulajdonképeni egyengetés helyett káros bonyodalmakra vezethetne. amelyeket pedig épen kerülni kellene«.2 ) A császár külügyminiszterének álláspontját fogadta el.8 ) Valamint Stadion mindenféle fondorlatoktól félt, ugy Ferencz császár is attól tartott, hogy az országot álszerzetesek és emigránsok képében bebarangoló franczia emissariusok 4 ) 1807 áprilisig, szabad tért nyernek áskálódásaik részére. Bár minden áron igyekeztek az idegenek bejutását Magyarországba megnehezíteni,5 ) a fáradság mégis tökéletesen kárba veszett, mivel, a magyarországi helyi hatóságok mit sem törődtek az utasokkal és az útlevelekkel egyáltalában nem bajlódtak.®) Habár Ferencz, Stadion megokolása alapján, az országgyűlést 1806 novemberre óhajtotta egybehívni, mégis kénytelen volt a nádor és a tanácskozmányban részt vett magyar urak óhajtásának engedni. így aztán határozatba is ment, hogy az országgyűlés, József főherczeg javaslata értelmében, csakis 1807 április havában kezdje meg és pedig Budán működését. Némely udvari emberek a székhely ') Stadion Károly főherczeghez 1806 Bécsi áll. levélt. Hungarica. s) Stadion Károlyhoz, 1806 sept. 6. 3) L. id. müvemet II k. 241 1. 4) Sumeraw előterjesztése 1806. nov. 29-ikéről. »Ew. Majestät ist es durch eine Reihe allerunterthänigster Vorträge bewusst. wie sehr sich das französische Gouvernement bemüht, durch Absendung von Emmisairen. die unter allerlei Gestalten Ew. Majestät Staaten durchstreifen, Kundschaften einzuziehen und bőse Pläne durchzusetzen«. B. M. Б) Sumeraw előterjesztései 1806 sept, 13. és decemb. 8-áról. —• A császár rezolucziója az 1806 sept. 13-iki előterjesztésre. Ugyanannak legf. kéziratai Sumerawhoz 1807 ápril 3, és 16-ikáról és rezolucziója Sumeraw 1807 ápril 20-iki előterjesztésére. В. M. e) A bécsi főrendőrigazgatóság jelentése 1806 decemb. 18-áról.... »weil in Ungarn selten oder gar nicht nach Pässen gefragt, sich überhaupt um Fremde nicht bekümmert wird.« В. M.