Századok – 1896

Értekezések - SZILÁGYI SÁNDOR: Titkári jelentés 196

A TITKÁR JELENTÉSE. Epen tíz év előtt fővárosunk mondhatni liázi ünnepet ült: Buda visszafoglalásának kétszázados évfordulóját. Az eszme társulatunk kebelében keletkezett — az indítványt erre ThaJy Kálmán elnökünk tette meg. Arra a nagy nemzeti ünnepre, ezer éves fenállásunk megünneplésére, melynek ez évben tanúi leszünk, hasonlókép társulatunk hívta fel az ország figyelmét. A Századok olvasói emlékezni fognak Botka Tivadarnak és Pauler Gyulának a honfoglalás évére vonatkozó eszmecseréjükre, erre az első nyilvános szózatra a sajtó terén, mely a kérdést tudo­mányos szempontból tárgyalta. Az elvetett kis mag terebélyes fává nőtte ki magát s örömmel láthatjuk, hogy nemcsak hazánkban átalános az érdeklődés, hanem annak határain túl is. Nem kisebb megelégedésünkre szolgálhat, hogy ez alkalomból egy egész gazdag millenáris irodalom keletkezett, mely a mono­graphiák hosszú sorával gazdagítá irodalmunkat s hogy a képző­művészeti alkotások, történeti képek oly nagy számmal vannak megrendelve, mekkorára azelőtt gondolni is alig mertünk volna : bizonynyal mindkettőben — megvan a mi ossztályrészünk, mert azok létrejöbetésének előkészítésében a társulatunk által kifej­tett munkálkodásnak jelentékeny része van. Nem társulatun­kon múlt, hogy kitartó munkálkodásának csak eredményeivel segíthette azokat elő : mert az csak saját csekély erejére, a vele híven kitartó, ügyszerető és buzgó tagtársak támogatására szá­míthatott ! Ez a jó akaratú támogatás tette lehetővé, hogy társu­latunk a múlt évben is megfelelhetett feladatának s rendes folyóiratai mellett más nagyobb publicatiókat is eszközölhe­tett. S most midőn munkálkodásunk eredményeiről beszámo­lok, mindenekelőtt arra a három vaskos kötet okmány-pub­licatióra mutatok, mely két főúri család levéltárának anyagát foglalja magában és czímlapján két főúri család czímerét hordozza. Az egyik ezek közül egy már rég megkezdett publica­tiónak folytatása : a Zichy család Okmánytárának VIII-sk kötete, melynek megjelenését gróf Zichy Ferencz Hberálitása

Next

/
Thumbnails
Contents