Századok – 1896

Értekezések - PÓR ANTAL: Kis Károly és Erzsébet utolsó évei 129

KIS KÁROLY És ERZSÉBET UTOLSÓ ÉVEI. 143 el nem hantolták. Azért fiának, László szicziliai királynak folya­modására elrendeli a pápa, hogy az érsek (Kanizsai János) ha rövid uton beszerzett értesüléséből kiderülne, hogy néhai Károly király csakugyan töredelmesen hunyt el, temesse vagy temettesse el a mondott monostor templomában.1 ) Károly harminczkét éves volt halálakor. Kis termetű, rőt hajú, csinos külsejű, nyugott beszédű és járású ember volt. ki szeretett ebéd és vacsora után tudós férfiakkal társalogni.2 ) A kiállott veszedelem és szenvedett izgalmak Erzsébet királynét elnézőbbé igen, de nem tették bölcsebbé. Miután leánya, Mária királynő által г sebeiből alig lábbadozó Forgách Balázst Gímes várával, inely Csák Máté halála után szállott a koro­nára, s annak nagy kiterjedésű, Nyitra, Bars és Esztergám, vármegyékben fekvő uradalmaival, jogaival és élvezményeivel megjutalmaztatta ; az udvarból száműzött urakat, köztök a Czudarokat ismét szívesen látta, Czudar Imre is visszakerült Imolából az erdélyi püspöki székre ; a Károlyhoz szegődött árulók nagy részének is megbocsájtott, azaz tűrte, hogy mél­tóságaikat tovább viseljék, valószínűleg alkalmas időt várva, még szemenkint elbánhatik velők : de hogy a kormány gyeplőit kezéből kiadja, Zsigmondot a királynő férjét királynak koro­náztassa, arra rávehető nem volt semmi áron. Viszont Zsigmond minden áron ur akart lenni Magyarországon. A sereggel, melyet Károly ellen gyiijött, az országba jött és már Győr közelében táborozott, hogy jogainak érvényt szerezzen. Vele voltak Venczel cseh király, Jodok és Prokop morva marko­lábok, és a dolog oly színt kezdett ölteni, hogy Zsigmond második Károlylyá növekszik. A királynők megijedtek és a cseh királyt kérték meg közbenjáróul, hogy a közöttök és Zsigmond közt fenforgó viszá­lyokat kiegyenlítse. Venczel elfogadta ez ajánlatot és miután a királynőknek szabad jövést, menést és Győrben biztos tar­tózkodást igért, a királynők megjelentek Győrött. Kiséretök­ben érkezének : Demeter esztergami és Bálint pécsi bíbornok, Péter váczi és János csanádi püspökök, Csáktornyai Lackfi István volt vajda, Zámbó Miklós királyi tárnokmester, Czudar Péter volt bán, Kónya bánfia Frank, Bebek Detre és Drág máramarosi vajda. A királynők május 1-től 12-ig tartózkodtak Győrött, a ') Vatikáni magyar okirattár. I/III., 136. Nyem, de Seismate edit. Erler, pag. 90. Carolus erat brevis stature et ruffus et pulcher aspectu necnon loquela et incessu placidus, poetis et historiis sufficienter instructus, in quibus etiam libenter post cenam et prandium cum doctis in Ulis plerumque conferre consvevit.

Next

/
Thumbnails
Contents