Századok – 1896

Értekezések - PÓR ANTAL: Kis Károly és Erzsébet utolsó évei 129

138 PÓR ANTAL. viseltek. Pedig ekkor már gyásztort ülhettek és halálfőt visel­hettek volna zászlóikon. A firenczei polgármester és követség, mely Kis-Károly koronázása ünneplésére érkezett Nápolyba, márczius elseje éjjelén a Castello Nuovoba siettek és az ott levő főuraknak Firenzé­ből érkezett levelet mutattak, melyben az állott, hogy Károly királyt Budavárt februárius 7-én a magyar királyné paran­csából meggyilkolták.1 ) A katasztrófák. Valóban megdöbbentő azon sorsváltozás, mely Kis-Károly t érte. Nem az döbbent meg bennünket, hogy Garai Miklós, mint a királynők hű embere utat és módot lelt arra, hogy Károlyt, a királynők veszedelmes ellenségét láb alól eltegye ; az se lep meg bennünket, hogy Erzsébet királyné megegyezé­sét adta hozzá, hisz be kellett látnia, hogy ketten egymás mellett meg nem állhatnak ; Forgách Balázs-féle ember is találkozott mindenkoron : de hogy a magyar főurak, kik néhány hét előtt rút hálátlansággal viszonozták a sok jótéteményt, melylyel Nagy Lajos őket fölemelte ; kik az országos méltó­ságokba és jövedelmes tisztségekbe, melyeket Károlytól elfo­gadtak, még bele sem okulhattak, ellene fordították fegyvere­ket, aztán pedig az imént elárúlt királynőket tovább szolgál­ták, mintha misem történt volna: ezen erkölcstelenség, ezen romlottság az, mely megdöbbentő. Az olasz és német korírók, kik Kis Károly katasztrófá­jával sokat foglalkoztak, habár a dolog lényegére sokszor meg­egyeznek, a körülményekre nézve egymástól eltérnek. Gataro, a padovai történetíró, kinek ez alkalommal nyilván földije, Scrovegno Jakab volt a kútfője, legbővebben adja elő az ese­ményt és kiterjeszkedik annak okaira is, midőn ezeket írja : Az ország nagyjainak határozata és akarata folytán elméile Károly király Székesfehérvár városába, a királyok koronázása helyére s ott a legnagyobb ünnepélyességgel, a koronázási mise és officium után levetvén ruháit, megkoronázták arany koronával és mint koronás király tért vissza Budára, hol megkezdvén kormányzását, egyenlőn szolgáltatott igazságot mindenkinek.2) Igazságos kormányzatot gyakorolván, kénytelen volt azok ellen fordulni, kik Lajos halála után illetéktelenül г) Chron. Siculum 63. 64. Gobelin hozzá teszi : Maledictio Urbani VI. sicut aqua ingressa interiora ipsius. 2) In cunctis iuste versaretur mondja a közel egykorú Ebendortf'er Tamás is. (ap. Pez, II, 820.)

Next

/
Thumbnails
Contents