Századok – 1896
Értekezések - PÓR ANTAL: Kis Károly és Erzsébet utolsó évei 129
136 PÓR ANTAL. hódította azt szeretettel. Nyomós okokkal czáfolgatták, hogy nem szabad visszautasítania az ország koronáját, mert csak úgy teljesedik be az ország összes nagyjainak óhajtása, és csak úgy biztosítható az ország nyugalma, az alattvalók boldogulása, ha ő veszi át az ország uralmát. Károly kénytelen volt az okoknak engedni ; ellent se mondott immár, hanem ráállott, hogy megkoronázzák.1 ) Szóval : a szerencse gyorsan fölkapta, hogy épp oly sebességgel lesújtsa. Csak még a királynőkkel kellett végezni csínján és békés úton, mert az álarczot nem volt szabad még letenni, a komédiát végig kellett játszani. Károly a nemeseket, kik őt (könnyű szeren) rávették a szent korona elfogadására, Mária királynőhöz küldötte, hogy őt lemondásra birják. Ezek előadták a szegény királynőnek, hogy a közvélemény ellene van, nyugodjék meg tehát sorsában. A nemzet nem akar engedelmeskedni nőnek. Jog szerint sem illeti meg őt a trón, mert nincs példa rá, hogy a magyar valaha nőt uralt volna. Neki elég képessége se lehet ily nagy ország kormányzására. Férfiú dolga ez. Maga megítélheti, az ország zavaros viszonyai közt ér-e valamit a gyönge asszony? Ez az ország akarata, a közvéleményé, melynek engedni kell, kivált ha változtatni nem lehet a dolgon. A gyönge nők, a királynő és anyja, csaknem eszméletöket vesztették erre a lesújtó nyilatkozatra. Önuralmát legelőbb Mária nyerte vissza. »Atyámnak engem jogosan megillető koronáját — szólt, miközben könyei előtörtek — meg nem tagadhatom. Tegyetek úgy, a hogy akartok. Mint asszony ellene nem állhatok az ily tömegnek és csak arra kérlek, hogy atyám érdemeit tekintve (ha ugyan becsülitek még valamire) legalább életünket hagyjátok meg és engedjétek, hogy Magyarországot száműzöttként elhagyva, uramhoz mehessek.« Erzsébet szárazabban válaszolt és kijelentette, hogy Károlylyal személyesen kiván beszélni. A mint magokra maradtak, anya és leánya zokogva borultak egymás karjaiba, hogy panasszal könnyítsenek fájdalmukon. Udvari hölgyeik se tartózkodhattak a sírástól. Első felindulása legyőzése után azonban Erzsébet ismét a régi lett. Meg akarta győzni a koronához amúgy se ragaszkodó leányát, hogy erőszak ellen nincs mit tenniök. Ha át nem adják a koronát, az elbizakodott áruló talán véröket is ontja. A tömeget ingerelni nem szabad, mert az megfeledkezik magáról s a koronát életök árán is elveszi tőlök. Méltóságok és nemök aligha volna ment') Istoria Padovana di Andrea Gataro. (Murator. XVII, 522.)
