Századok – 1895
I. Történeti értekezések - WERTNER MÓR: A Güssingiek - I. közl. 42. o.
50 DR. AVERTNER MÓR. királylyá történt választása liirére Magyarországból visszavonult. A magyar földön vezetett eme hadjáratra vonatkozó részletek jelen értekezésünk keretén kivül esnek s csak azokra szorítkozhatunk, melyek a Güssingieket érintik. Hornecki Ottokár előadása szerint Iván a Vág mentén fekvő Valbach várat védelmezte. Ottokár ugyanis Nagy-Szombat bevétele után Valbachot vette ostrom alá s Iván ekkor arra a gondolatra jött, hogy az ellenséget a Yág művészi kiárasztása által üzi el. — Hogy a gát áttörésére időt nyerjen, felkérte Ottokárt, jelöljön ki bárom lovagot, ezek három emberei közül való egyénnel szálljanak magánharczra ; legyen a vár azután a győztesé ; saját ellenfeléül Thannenberg Henriket szemelte ki, — A következő napon azonban Ottokár táborát már elárasztotta a Yág kiömlött vize s Ottokárnak az egész tábor visszahagyásával sietősen vissza kellett vonulnia. Horneck ez eseményt 1271-re teszi; amennyiben valóságon alapul valóbbszinű, hogy 1273-ban játszódott le; mindazáltal meg kell jegyeznünk, hogy erre vonatkozólag semminemű okirati tudósításunk nincs. Ellenben okiratilag igazolt, hogy Iván soproni főispánt Ottokár támadásának leverése végett Sopronmegyébe küldték. Oldalán harczolt Pécz nb. Benedek a soproni határon, majd Pereszteg vára ós Lozs mellett ; itt verte meg a cseh hadat.1 ) Csalódnánk, lia azt hinnők, hogy Henrik és fiai ettől fogva az ifjú László királynak a leghűbb emberei voltak. A hadjáratban való résztvételük az Ottokár ellen táplált féktelen bosszúérzetük kifolyásaként jelentkezett csak s hogy egy kézmozdulatra László veszélyes ellenesei lehettek — igazolják az alábbi események. Nemsokára rá, aliogy az 1273-i hadjárat befejeződött, az udvari párt az utolsó években fejlődött zavarok következtében rendetlenné vált birtokviszonyok ellenőrzését kezdte meg s első sorban úgy rendelkezett, hogy a tatárok betörése óta az egyházaktól bárki által is elfoglalt jószágokat, jogszerűtlen birtokosai szolgáltassák vissza. Ez a rendelkezés a dölyfös oligarchákat forrongásba hozta László és tanácsadói ellenében s már 1274-ben találkozunk egy László ellen irányult szövetséggel, mely a király öcscsét, Andrást akarta a trónra emelni. E coalitio élén Outkeled nb. Joakimon kivül Henrik bán és fiai állottak. Henrik Joakimmal András herczeget a drávántúli vidékre szöktette s erre kibontotta a király ellen a lázadás zászlaját.2) László és udvara a berezeg elszöktetésének 9 Hazai okmánytár I. 60. — Fejér V. 2. 493. 2) Wenzel IV. 40. XII. 112. — Fejér V. 2. 206.