Századok – 1895
I. Történeti értekezések - KROPF LAJOS: Egervár eleste és a keresztesi csata 1596-ban. - közl. 397. o.
MAGYAR TENGERÉSZET AZ ANJOU-KORBAN. 439 -végre élelemliiánv miatt ez is kényszerűit magát megadni. és vele a dalmát tengerpart utolsó bástyája is elveszett a velenczeiek számára. Es miután a Terra firma is mindinkább elpusztítatott a bosszú harcz folytán. Treviso bukása is kikerülhetlennek látszott, és ezután a főváros maga a legnagyobb veszélynek lett volna kitéve, a büszke signoria végre beadta a derekát és békéért folyamodott. Lajos Jadrában, hová mindjárt a város bevétele után jött volt, fogadta a velenczei küldöttséget, mely Trevisani Péter, Gradenigo János és Buonintendi kanczellárból állott, deczember elején ; maga részéről szövetségesét. Carrara Ferenczet, Drugeth Miklós országbírót és István zágrábi püspököt bízta meg a béketárgyalások vezetésével. Ezek elhúzódtak 1358. február végéig, mikor Jádrában bevégeztettek. Ezen, Magyarországra nézve felette dicső és előnyös békekötésnek főpontjai a következők voltak : a köztársaság örök időre és minden kárpótlás nélkül lemond minden Dalmátiára való igényéről, a quarnerói öböltől fogva egész Durazzóig. és a dogé az eddig viselt »dalmát és horvát berezegi« czímről. Az egész, 50 mértföld hosszal biró tengerpart, Novi, Zeng, Nona, Jóidra, Scardona, Sebenico, Trau, Spalató, Almissa és Pagusa városokkal, tovább Cherso. Veglia. Arbe, Pago, Brazza. Lesina és Curzola szigetekkel, elismertetik mint magyar terület, melyen velenczei állampolgár ingatlannal nem bírhat. A tengeri kereskedelem mind a magyar mind a velenczei kikötőkben és partokon mind a két állam polgáraitól egész szabadon űzhető, és úgy a király, mint a signoria kötelezik magukat, hogy a szabad hajózást kölcsönösen védelmezik, és hogy kalózkodást nem fognak tűrni. Az olasz Terra firmán és Istriában tett magyar hóditások visszaadatnak a köztársaságnak. A köztársaság köteles a magyar király kívánatára bármikor 24 gályát a király rendelkezésére bocsájtani minden kárpótlás nélkül, a gályák felszerelése és a legénység eltartása azonban ez utóbbi költségére történik ; a hajók parancsnokait és az egész hajóhad vezérét a király nevezi ki.1) Ez utóbbi tisztséget Lajos azonnal egy jádrai főnemesnek, 9 Miután úgy Itóbert Károly, mint Lajos politikai rendszeréhez tartozott, a tengermelléki bánokat csak rövid időtartamra kinevezni, könynyebb áttekintés kedvéért e helyen adom az Anjou-kori bánok sorrendjét (Katona szerint.) Tengermelléki bánok : 1308. János és Henrik, güssingi grófok. 1310. Bebek István. 1318. Babonics János.