Századok – 1895
I. Történeti értekezések - RÁTH GYÖRGY: Két kassai plébános a XVI. században. - I. közl. 26. o.
36 KÁTH GYÖRGY. ugyan Huszárnak Egerbe szállítása végett oda küldött. Annak láttára még nagyobb zsivaj keletkezett, a kocsis letaszíttatott és a lovak a kocsival elfutottak, a fogolynak pedig a zavargás alatt sikerült egy áttört kályhán át menekülnie. A mint a biró és az esküdtek e felől értesültek, nyomban siettek az együtt talált királyi biztosokhoz, u. m. Thurzú Eerencz, Magóchy Gáspár és Thorda Zsigmondhoz, határozottan tiltakozandó minden olyan feltevés ellen, mintha az eset tudtukkal, tanácsukra, vagy parancsuk folytán történt volna, Egyszersmind kikérték a biztosok segélyét a felkelés elnyomására ; a mi azután, miután a nép a prédikátor menekülését megtudta, nehezen bár, de minden nagyobb szerencsétlenség nélkül el is volt érhető. A jelentésttevők a zavargást a főkapitány tapintatlan eljárásának tulajdonítják, ki a prédikátort a legalkalmatlanabb időben akarta elvitetni, jóllehet nekik megígérte, hogy esetleges Egerbe szállításáról őket két vagy három nappal előbb értesítendi, és ekkor szabadságukra hagyja két polgárral valóelkisértetését. A következő napon a tanács Zay kívánatára maga tett nyomozásokat a menekült hollétének s netáni rejtekének kipuhatolása végett. E czélból a polgárság köréből az összes családfőket eskü alatt kihallgatta, de eredmény nélkül. E mellett más polgárokat elfogatott, kik a felkelésnél jelen voltak. De ezeket is a moldvai despota *) és több nemes úr jótállása mellet csakhamar szabadon bocsátotta, miután semmi terhelő ellenük ki nem derült, és ők védelmükre felhozták, hogy a szokatlan zajnál fogva a várost fenyegető veszélytől tartottak, és * ezért mentek kardot ragadva a csődülés színhelyére. Ebhez képest mint a felterjesztésben folytatják — lehetetlen volt annak felkutatása, a kit a kapitány maga éjjel-nappal feles számú katonákkal őrizet és feltétlen hatalma alatt tartott. A városi elöljárók ártatlanságát szerintük már azon egyedüli körülmény is tanúsítja, hogy egyetlen egy harang sem szólalt meg a nép összehív utScLTcl» Az eset tudtuk, akaratuk nélkül történt. Isten, a szívek vizsgálója tanújuk. Ezeknek elmondása után esedezik a város a királynál r hivja vissza az ezen ügyben kiküldött és még Pozsonyban levőbiztosait, a vizsgálatot pedig bizza már úgy is ottlevő biztosaira, Thurzó Ferencz és társaira.2 ) ]) Heraclides Jakab, ki Zay Ferenczczel meghitt viszonyban állott. L. Történelmi Tár 1890. évf. 219 — 215. 11. 2) Kassának 15^0 deczember 30-án kelt német felirata Ferdinánd-