Századok – 1895

I. Történeti értekezések - KOLLÁNYI FERENCZ: Illicini Péter. I. és II. bef. közl. - 342. o.

346' KOLLÁNYI FERENCZ. vonatkozó s állítólag Illicinitól eredő hírekről, azt azonban tudom, hogy Illicini püspökömnél óvást emelt ez ügyben, ámde ennek tartalmára sem emlékszem. Végre megjegyzi, hogy ennek elmondására sem lett volna köteles, mert ő püspökének titkárja s mint ilyen nem kötelezhető nyilatkozat tételre. Azután Bélaváry Györgyhöz fordulva, szemrehányást tett neki, hogy ő az oka mindennek, a ki alacsony számításból minden követ megmozdít, hogy Illicini a szentszéki bíráskodásokban egyes feleket ne képviselhessen ; pedig legyen róla meggyőződve, hogy vannak Illicininek hatalmas pártfogói, a kik —• mint pl. az ő püspöke — nem fogják elejteni. Azonban ez Bélaváryra nem látszott hatással lenni, mert biztosította a helynököt arról, hogy ő meg viszont gondoskodni fog, miszerint Illicini a jövőben sem a püspök, sem pedig más valakinek megbízottjaként ne szerepelhessen. Rendkívül terhelő volt Illicinire egyik rokonának — a latin szövegben affinisnek van mondva, tehát olyan magyar sógorság lehetett köztük — Ecsy Egyednek vallomása. Ez a következőket mondja el: egy alkalommal eljön hozzám fiam (fogadott?) Ilméry János és beszélgetés közben felemlíti, hogy volt rokonuknál: Illicini Péternél, a ki azt újságolta neki, hogy gr. Salmisnak voltaképpen nincs feleségétől gyermeke, s hogy már meg is egyezett a Thurzókkal 1000 forintban, bogy ezt az ügyet ő mint ügyvédjük a bíróság elé viszi, a mihez a szükséges okiratok már el is vannak készítve, csak az idézőlevél van még hátra, A tanú ekkor mindjárt figyelmeztette fiát, hogy erről mélyen hallgasson, mert lehetetlen, hogy igaz legyen, miután a szülés idején is több tisztességes nő — köztük Hathalmy György felesége is — a grófnő körében tartózkodott. Mire Ilméry János azzal mentegette magát, hogy ezt Illicini nem titokban, hanem nyilvánosan, mások előtt is mondogatja. Nem akarjuk ezen eskü alatt tett vallomástól az őszinteséget eltagadni, annál kevésbbé, miután a lényeget illetőleg a többiekkel megegyezik, de nem hallgathatjuk el, hogy ennek az őszinteségnek volt bizonyos háttere is. Illicininek volt egy unokaöccse, a kit okmányaink Mutiusnak neveznek, a ki vagy ő vele egy időben vagy a mi még valószínűbb, később, midőn ő már meghonosodott nálunk, az ő hívására telepedett le hazánkban. Jobban megismerkedvén a viszonyokkal és emberekkel s talán valami állásra is szert tevén, házasságra gondolt, és 1567-ben jegyet váltott az elhalt Ilméry Ferencz leányával Dorottyával, a kit később — mint az előbb említett affinis szóból következtethetjük, — el is