Századok – 1895

I. Történeti értekezések - SZILÁGYI SÁNDOR: Emlékbeszéd Salamon Ferencz fölött 1. o.

EMLÉKBESZÉD SALAMON FERENCZ FÖLÖTT. 1] hozzá sem szólt egyenesen, hanem amit el akart mondani, azt a »Külföld« rovatába csempészte be. Ez tágította egyelőre a nemzetnek korábbi meglehetősen szűk látkörét s figyelmét a nagy európai eseményekre irányította, habár azokban ez csak a conflagratiókat kereste, melyek számára a megoldást meghozzák. — de másfelől az Írókat saját maguk fegyelmezéséhez szoktatta. Salamon a belmunkatársak közé tartozott : az irodalmi és ujdonsági rovatokat vezette. Állandó érintkezésben kellett lennie a szerkesztővel Keménynyel s azzal az irodalmi táborkarral, mely Deákkal élén a »passiv ellenállást« szervezte. Ennek a táborkarnak, mint mondja, »meggyőződésből, gondolkodásánál fogva, sőt bálából is hive és militans közkatonája« volt ő, s haláláig hiven kitartott mellette. A militans közkatona hatásköre tágult : mert az októberi diploma kiadása után, az absolutismus bukásával, szélesedett a politikai látkör s a sajtó is szabadabban mozgott. Az actuális kérdések kiszorították a Naplóból a tüzetesebb irodalmi tárgyalásokat. Salamon átvette a Lajtán túli rovat vezetését : vezérczikkeket, politikai fejtegetéseket írt. Nem járt minden nehézség nélkül, mert a censura még megvolt s az írónak ügyelni kellett, hogy a mit mond, abban a censor meg ne találja a czélzást. De lia a germanisatiótól többé nem is kellett tartani, az elkeseredett nemzetet a szélsőségektől, az emigrationalis politika veszélyeitől kellett óvni : és Salamon a napi kérdések vitatásánál megőrizte higgadtságát. Ezen idővel összeesnek Salamon első történetírói sikerei. Amint aesthetikai tanulmányaiban s az újabb magyar költők munkáinak elemezésében előbbhaladt, szükségesképpen a régibb magyar költők munkáival is behatóbban kezdett foglalkozni, s ez őtet a magyar irodalomtörténet tanulmányozásához vezette. Miért? maga mondja el egy későbbi felolvasásában (1886. Kisfaludy-Társaság), mintegy indokolni akarván a szakítást kedvencz múzsájával : »irodalomtörténetünknek — mondá — mind aesthetikai, mind történelmi részében épen a kritika az, mely nem állja ki a kritikát.« Felismerte a bajt