Századok – 1895

I. Történeti értekezések - LÁNCZY GYULA: Sienai dolgok. – Magyarország és sienai szt. Bernardino; Capistran János és II. Pius pápa. 97. o.

capistran jános és ii. pius pápa. 101 De hiszen mindez csak bevezetés volt a sajátképi tárgyhoz, a Sergardi (Quintus Sectanus) híres satyráihoz. Egyházi pályája egyébként mindvégig a Signatura della Giustizia jogügyei között morzsolódott le. Voltaképen miről van itt szó? Mgr. Sergardi idejekorán költőül kezde fellépni. Azaz szerénykedve, kénytetve, előállott bizonyos versekkel, állítólagos rögtönzésekkel, még pedig lehetőleg latin nyelven. Sajátszerű, hogy a »volgar« anyanyelven írottak voltaképen az előbbenieknek fordításai. Ezek a latin poémák csakhamar hírt, közkedveltséget szereztek szerzőjüknek a bel esprit-k közt, kiktől Róma ekkor hemzsegett, s a curialis hivatali hierarchia körében talán fel az időszerint uralkodó pápáig. Csak egy ember volt, a ki ezen általános dícshymnust dissonáns, bíráló hangokkal zavarta, t. i. a calabriai Gravina (Giovan. Vine.), a ki tudtommal Crescimbene, az Istoria della volgar poesia, e maradandó becsű munka szerzőjével együtt, első sorban áll az Arcadia alapítói között, Mgr. Carini ezek számát 14-re teszi, de Gravinanak ebbeli szerepléséről ehelyütt nem szól, sem azon helynek értékeléséről, melyet G r. a XVIII. század írói világában elfoglal ; talán épen azért, mert köztudomású liogy elsőrendű vala. Minden esetre külömb tehetség és tartalmasabb, méltóbb művek szerzője, mint bírálatának tárgya, a Sergardi múzsája, főképen azok az olasz versek, melyeket »Licon« az Arcadia kerti, -szabad ég alatti összejövetelein általános tetszés között sűrűn előadni szokott. Minthogy pedig Gravinának »summa erat in Arcadia auctoritas .... ejusque asseclae« pedig hasonlóképen rágódtak a Sergardi költői babérjain, ebből oly gyűlölség és perpatvar támadt, mely legalább is egész Olaszországot, ha nem Európát, évtizedeken keresztül foglalkoztatta, s a mi a legborzasztóbb, magában az Arcadiában is 1711-ben arra a híres sebismára vezetett, melynek subtilitásait bajos és talán felesleges is lenne az alpesen túli olvasóval megértetni. E viszály szüleményei, a Quintus Sectanus (Sergardi) satyrái »in Philodemum «um notis variorum,« melyeket Mgr. Carini, csaknem darabonkint, a latin eredeti legnevezetesebb részleteinek idézésével, keletkezésük sorrendjében bemutat. Legalább is egy negyed évszázad időszakára terjednek ki, körülbelől VIII. Sán-