Századok – 1895
A Magyar Történelmi Társulat Évkönyve 1895 - Tartalom
15 széltében beszélték, liogy a külföldről angol-franczia-török beütés s benn forradalom van készülőben. A vacatióról a m.-vásárhelyi collegiumba gyűlő ifjúság mindenfelől hozta a készülő felkelés hireit. Deák Farkas egyik barátja (Muzsnai Pál) Csapóról lemásolva hozta a »tervvázlnt«-ot és az »évszaki rendszer «-t s mint curiosumot mutogatta. Deák Farkas is megkapta elolvasás végett »s az egész ügy — úgymond — alávaló törpeségében jelent meg előtte« s illusiói merőben szétfoszlottak. Ok nem is törődtek és foglalkoztak vele, folytatták tanulmányaikat. De annál többet foglalkoztak mások. Novemberben már a főiskola mellett gyümölcsöt árúló székely menyecske is megkérdezte, liogy »igaz-e, hogy ismét jó világ lesz s néhány hét múlva az úrp'éJc elkergetik a németeket ?« Ilyen nyilvánosság mellett természetes, liogy a szemfüles osztrák rendőrség is mindent tudott, s csak az alkalomra várt, hogy az összeesküvőket elfogassa. Deák Farkas nem avatkozott az összeesküvésbe, sőt elitélte azt. De bejáratos volt »feledhetetlen emlékű kedves tanára« Török János házához, a ki az egész erdélyi felkelés kiszemelt főnöke volt, a mit Deák Farkas — úgy látszik — akkor még maga sem tudott. Török maga kérte Deákot, hogy (azokról az általa látott) írásokról az ifjúságnak semmit se kell szólani, majd ha kell — beszél ő velők. És Deák Farkas nem szólt és nem tett semmit, az öszszeesküvésnek nem A olt még egy »percz«-nyi tagja sem; elég volt, hogy tudott róla : neki is meg kellett érte szenvednie, hosszan, keservesen. 1552. jan. 24-én éjjel 40 katona vette körül a Török János házát s a várba hurczolták többekkel együtt, kiket ott és a vidéken elfogtak. A foglyokat Szebenhe vitték s hadi törvényszék elé állították. A vallomások alapján később újabb hefogatások történtek s 1852. jan. 13-án reggel katonák vették körül a m.-vásárhelyi »kollégyomot« is s nyolcz diákot, köztük Deák Farkast. Horváth Gáspárt (most ugyanott tanár s a Teleki-könyvtár őre), Koos Ferenczet (most Brassóban élő