Századok – 1894
Hivatalos értesítő - A M. T. Társ. 1894. október 4-ki r. vál. ülés jegyzőkönyve 767
769 HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. 85. Jelenti, hogy a P. H. E. Takarékpénztár f. évi 12395 számú értesítése szerint 200 frt (400 kor.) alapítvány a f. évi 74 jk. pont alatt kelt vál. határozatnak megfelelően tőkésíttetett. Tudomásúl szolgál. 86. Jelenti, hogy a gróf Zichy-család Okmánytárának Vl-ik kötete még a nyári szünet elején megjelenvén, annak egy díszesen kötött példányát gróf Zichy Ferencz ő nagyméltóságának a családot megillető 100 példánynyal együtt átszolgáltatta, a ki azonnal felhivta a titkárt, hogy a következő VII-ik kötet kiadására is tegye meg a szükséges előkészületeket. E felhivás következtében, minthogy Nagy Imre a codex eddigi szerkesztője kevéssel a Yl-ik kötet elkészülte előtt elhunyt, a titkár az elnökkel egyetértőleg egy ideiglenes szerkesztő bizottságot szervezett, melynek elnökévé dr. Kammerer Ernő, tagjaivá pedig Nagy Iván, dr. Fejérpataky László, Barabás Samu, dr. Illéssy János, Aldássy Antal, Pettkó Béla társ. tagok és Nóvák Sándor zsélyi levéltárnok kérettek fel, s a VII-ik kötet anyagának özv. Nagy Imréné úrnőtől átvett része egyszersmind a bizottság rendelkezésére is bocsáttatott. A jelentés tudomásúl vétetik, illetőleg a tett intézkedések jóváhagyatnak, s ezzel az ideiglenes szerkesztő bizottság megválasztottnak és végleg megalakultnak mondatván ki, a választmány felkéri annak tagjait, hogy a munka folytatását elvállalni s abban ismert buzgóságukkal közreműködni sziveskedjenek. Egyúttal a titkár utasíttatik, hogy a megjelent Vl-ik kötetből a választmányi tagokat és a 200 frtos alapitókat megillető példányok szétküldéséről mennél előbb gondoskodjék ; továbbá felhatalmaztatik, hogy a kötetet, melynek rendes bolti ára 4 frtban állapíttatik meg, a társulati tagok számára 2 frt 50 kron, a codex I—VI. köteteit együtt pedig 12 frt kedvezményes áron hirdethesse. Végűi gróf Zichy Ferencz úr ő nagyméltóságának, ki hazafias áldozatkészségével a nagybecsű oklevéltár folytatólagos kiadását lehetővé tette, a választmány köszönetét nyilvánítja. 87. Jelenti, hogy a társulat kézirat-gyűjteménye számára, újabban a következő ajándékok érkeztek a titkári hivatalhoz : a) Pongrácz Lajos Hont vármegye egykori főjegyzőjétől utóbb alispánjától gróf Teleki Lászlónak 1861 évi február 17-én kelt eredeti válasza azon levélre, melylyel neki Hont vármegye üdvözlő irata megküldetett. b) Ráth György ny. kir. táblai tanács-elnök úrtól néhai Ipolyi Arnoldnak hozzá intézett hat darab levele. c) Ludaics Miksa úrtól néhány újabbkori török nyelvű irat s egyéb töredékek között Virág Benedeknek 1818 évi mart. 23-án Vitkovics Mihályhoz írt epigrammája s egy 1814 évi magyar szinlap. d) Gróf Apponyi Sándor úrtól Bethlen Gábornak, I. Rákóczi