Századok – 1894

Értekezések - MÁRKI SÁNDOR: A Hóra-lázadás magyarországi része - I. közl. 609

A II ÓRA-LÁZ ADÁS MAGYARORSZÁGI RÉSZE. 613 vármegye megbocsát is. Kiragadta a tollat az alispán kezéből s azt mondta, nagy veszedelem származhatnék abból reájuk, ha fölírnák a neveiket. Azután megfogván az alispán kezét, tisztességtudóan kérte, menjen ki velők az erdőbe, a hol még ötven rabló tanyázik, velők együtt hallgassa ki ezeket is s azután valamennyit együtt ajánlja kegyelemre a császárnál. Ebben az esetben esküvel fogadják, hogy ezentúl hűséges alattvalók és jó adófizetők lesznek és soha míg a világ nem vétnek az alispán s a vármegye ellen. Forraynak nem volt ínyére ez a kívánság. Biztosította őket, hogy teljes jóindúlattal van irántuk, s a gratia-kérő levélbe szívesen beírja azokat is, kik odakinn maradtak, csak diktálják fel valamennyinek a nevét; vagy — ha tetszik — jöjjenek ide a többiek is, a hol jobban meg lehet csinálni az efféle Írásbeli dolgot. 0 maga semmit sem tesz ellenök, míg csak le nem érkezik a császár kegyelme, vagy legalább felelete ; de maguk is beláthatják, hogy bátorságosan még sem mehet közéjök az erdőbe. A rablók azonban attól tartottak, hogy csak időt akar nyerni az alispán s majd rendre összefogdostatja valamenynyiöket ; kérés helyett tehát most ijesztgetéssel állottak elő s agyonlövéssel fenyegették, ha szép szerével azonnal nem követi őket az erdőbe. Követte tehát, még pedig azon módon, a hogy a nyári meleghez képest öltözve volt s egynek kivételével valamennyi rabló elkísérte. Az az egy pedig szépen összeszedte az alispán ruháit, hogy majd illendően járhasson a nagyságos úr; némi harapni valót tett a tarisznyájába s az istállóból egy jó lovat választván maga alá, megkérte szépen a nagyságos asszonyt, hogy cseppet se aggódjék ura sorsa miatt, mert hajaszála sem görbül meg és csupán addig marad tanyájukon, míg megszerzi a kegyelmet. Azzal azután illendően köszönt s a többi után vágtatott. Míg a templom és a temesesti-völgy felé mentek, Forray mindenképen lelkökrC akart beszélni a rablóknak ; azok azonban nem hallgattak reá s figyelmeztették, hogy nagyon megjárná, ha lármát csapna s összecsődítné a népet. »Szenvedtem tehát a közügyért« mondta utóbb az alispán s megadással ment tovább velők. Nemsokára elérkeztek a kinn táborozó rablókhoz, kik idáig a falun keresztülfolyó kisebbik patak völgyében lappangtak. Itt csupán azt kívánta tőlük, adjanak rá valami ruhát s küldjenek utána kocsit s 1 — 2 lovat, Mindjárt meg is érkezett a lovas ember, ráadta az előre látó módon összeszedegetett ruhát, alája adta hátas paripáját s most tisztességesen öltözve és lóháton folytathatta útját SZÁZADOK. 1894. VII. FÜZET. 40