Századok – 1894

Értekezések - GR. WILCZEK EDE. II. Endre király keresztes hadjárata - I. közl. 592

II. ENDRE KIKÁLY KERESZTES HADJÁRATA. 595 (Zara) Jadra hódolt meg, példáját körették nyomban Trau, majd Spalato, nemkülönben a szigetek Cherso, Veglia, Brazza, Arbe stb., úgy hogy a magyar király már 1105-ben tényleg egész Dalmátország ura volt. Míg Kálmán élt, a büszke Velencze minden kísérlete meghiúsult, őt új birodalmában megrendíteni; az erőtlen byzanczi császárság tiltakozásával pedig senki sem törődött. Igaz. hogy Kálmán korai halála után a viszonyok változtak, •és Dalmátország újonnan hosszú és elkeseredett harcz tárgyává vált Magyarország, Velencze és a byzanczi császárság közt, mely utóbbi I. Manuel trónraléptével újra világra szóló szerepre látszott ébredni; igaz. hogy e harczok változó sikerrel folytak, hol egyik, hol másik vetélytársnak kedvezvén ; de mindamellett a magyar tengermelléki uralom alapköve oly szilárdan volt letéve, és a magyar nemzet oly erélylyel védte ezen legfontosabb szerzeményét, hogy több mint három századig nem volt kiforgatható állásából, és hogy a dalmát városokra támaszkodván, mint tengeri hatalom helyét megállhatta. A tengeri hatalomnak pedig éppen akkor jutott felette fontos szerepe, mikor a magyarok az érte való küzdelmet megkezdték, miután a nagy világtörténelmi mozgalom, jnely az egész korszak felett elemi erővel uralkodott és arra jellemző bélyegét sütötte, abban találta éltető erejét. Ezen mozgalom, mely külső kifejezését az úgynevezett keresztes hadjáratokban lelte, nem volt más. mint két nagy, világrendítő eszményi erő ellenséges összetűzése, t. i. a nyugoti kereszténység és a keleti mohamedanismus megmérkőzése. Mind a kettő hatalmas expansióval terjedett ki, az első nyugotról kelet felé, a második keletről nyugot felé, mind a kettő exclusiv érvényesülésre törekedett, míg a Középtenger keleti partjain egymásba ütközött; és ezen összeütközésből kellett hogy óriási birkózás keletkezzék, melyben Magyarország semleges nem maradhatott. Állásfoglalása azonban azon nyugotról kelet felé irányuló népvándorlásban, mely éppen akkor vette kezdetét, midőn Kálmán király trónra lépett, nem lehetett ment minden zavartól ; az eszményi mozzanat, mely Nyugoteurópa népeit elemi erővel felvillanyozta és mintegy ellenállhatatlan fergeteget kelet felé hajtotta, t. i. a vallási rajongás, Magyarországban még nem találhatott visszhangra. Igaz ugyan, hogy a magyar nép már Szent István uralkodása alatt felvette a keresztény hitet, és hogy az egyház Magyarországban I. László és maga Kálmán király erélyes támogatása által túlnyomó és döntő befolyásra jutott; másrészt azonban nem tévesztendő