Századok – 1894

Tárcza; Állandó rovatok - Új könyvek - 570

570 tÁrcza. ÚJ KÖNYVEK. — VARGYASI ID. DANIEL GÁBOR családja levéltárát egy vaskos, igen díszes kiállítású kötetben közzé tette, s ezzel a nyomtatás­ban megjelent családi levéltárak egy új kiváló fontosságú kötettel, szaporodtak, mert ez az első munka, mely egy székely család levéltárával ismerteti ineg történetírónkat s közönségünket. Sok tekintetben más légkörben mozog ez mint a melylyel a többi levél­tárak közlései megismertetnek : magyarázzák a székely életet, insti­tutiókat viszonyukat. A legelőbbkellő székely családok egyikének története tárul fel előttünk, s e könyv az erdélyi történethez is nagy becsű adalék. Daniel Gábor a régi gárdához tartozó főúr, ki ismeri és becsüli hazája történetét s régóta tanulmányozza levéltárát. Épen 32 év előtt történt, hogy családi levéltárának egy részét bemutatta a magyar közönségnek. »Történeti Kalászok« czím alatt. Ezt a kötetet, mely kizárólag csak kiváló fontosságú történelmi iratokat tartalmaz, Thaly Kálmán állította össze, s úgy szólva csak mutatvány (bár nagybecsű) volt a gazdag levéltárból. Most Vajda Emil szerkesztésében az egész levéltárt vesszük. Három részre van osztva : I. A család okmánytára. II. A családokra vonatkozó okmányok. III. A családi levéltárban őrzött vegyes okmányok. Egv rövid, szépen és melegen irt bevezetés tart szem­lét a nagybecsű gazdag anyag felett. Ezúttal csak röviden említjük fel e nagybecsű könyvet, melyet közelebbről tüzetesen fogunk méltányolni. — KOVÁCS EERENCZ befejezte immár nagy munkáját az 1843,3-ik évi magyar országgyűlési alsó tábla kerületi üléseinek naplóját. A sajtó alól most kikerőlt Vl-ik kötet 1844. szept. 6-tól nov. 13-ig vagyis az országgyűlés befejezéséig tartalmazza a naplót. A munka sajtó alá rendezésében a revideálásban stb. dr. Illéssy János volt Kovács segítőtársa s az ő érdemeit ismeri el az Utó­szóban a munka szerzője. A hat kötet, pedig jó, terjedelmes köte­tek, fél év alatt hagyta el a sajtót, oly rövid idő, hogy igazán a nyomdát is dicséret illeti. Ezen kötetet is betűrendes tárgymutató zár be, melynek segítségével az egyes gyűlések tárgyrendét kön­nyen meg lehet találni. Valóban nagy nyereségnek mondható ujabb­kori történetünkre, hogy ezen egyik legfontosabb országgyűlésünk ily iiagy szabású művel van megörökítve s mindazoknak, kik komo­lyabban akarnak értesülést szerezni az akkori reformokról, az ország közvéleményéről, a legmelegebben ajánlható e munka meg­szerzése, mely nem is drága, tekintve, hogy a hat testes kötet összesen csak harmincz forint, — HENTALLER LAJOS tagtársunk »A balavásári szüret. Történeti rajz a Kötélkorból« czím alatt megírta a Nbszlopy és

Next

/
Thumbnails
Contents