Századok – 1894

Tárcza; Önálló czikkek - Tagányi Károly: Vélemény a megyei monographiák tervrajza ügyében 364

.376 tárcza. egyik család vagy családtag kezéből a másikéba : a megye birtokos családainak történetét is itt, az egyes községek történetében fogjuk megtalálni. Ami aztán az egyes családcsoportok, nemzetségek megtelepedését, elágazását, — de természetesen csak a megyei területen belül — a birtokmegoszlást, a nagyobbmérvű változásokat a birtokviszonyokban, a családtagok megyei közszereplését stb. illeti, azt mind az általános részben lehet megbeszélni. Ezek által a szabályzat ezen része is bensőbb kapcsolatba jut az illető terület történetével. A szabályzat még a monographia mellékleteiről (térképek, rajzok stb.) és okmánytáráról emlékezik meg, de imperativ hangon, pedig ez mindig inkább financziális kérdés s privát megalkuvás tárgya ; mert, hogy —• mint mondatik —- egy megye történetéhez »teljes diplomatárium«-ot lehessen készíteni, úgyis elérhetetlen, nem is szólván arról, hogy valaki lehet igen jó monographus a nélkül, hogy az oklevelek kiadásához édes-keveset értene. Azt hisszük, legfőbb ideje immár megszabadulnunk ettől a szabályzattól, a melynek monographiai irodalmunk jelen, nem nagyon kecsegtető állapotában bizonnyal nem kis része van. A tehetségeknek természetesen nem árthatott, de kétségkívül sok jó erőt riasztott vissza, sokakat vezetett tévútra, különösen a kezdők közül. Most már, hogy a régi szabályzat hibáit, vagyis a kérdést negatív oldaláról megismertük, térjünk át a megyei monographiaírás konkrétebb elveire. A régi szabályzatnak alapgondolata volt elhibázva. A monographiát úgy fogta föl, mint az illető területnek egy lehetőleg teljes Konversacions-Lexikonát. Czélja is az volt, hogy a köztörténet kutatói az illető terület minden dolgáról felvilágosítást kaphassanak. Szerintünk a monographia mint műfaj is csak úgy valósítható meg, a köztudománynak is csak úgy válhatik igazi hasznára, ha saját czéllal bír, s minden kívánalmat föltétlenül annak az egy czélnak rendel alá. A megye monographiája nem lehet más, mint annak a területnek a története, e két szónak legszorosabb értelmében. A monographusnak minden históriai adat mérlegelésénél egyes egyedül a terület szempontjából kell kiindúlnia : mennyiben tartozik rá ez vagy az a tünemény, van-e az valami oksági összefüggésben a területtel ? Meg vagyunk győződve, hogy ehhez a szemponthoz ragaszkodva, a legszerényebb tehetség is meg fogja találni a maga helyes útját. Éppen ezért, ezen egyszerű elv kimondása után, nem tartanok helyesnek, ha a régi szabályzat helyébe mi is éppen olyan részletes szabályzattal állanánk elő. A monographia sorsa úgyis a monographus egyéni képességeitől függ, nem szabályzatoktól. Elég-