Századok – 1894
Könyvismertetések és bírálatok - Zichy Antal: Gróf Széchenyi István hirlapi czikkei. I. II. kötet. Ism. dr. Váczy János - 242
történeti irodalom. 245 Az önismeret lényeges jegyeinek vagy tényezőinek számbavétele a »nemzet álláspontjának« fölismerésére s fölismertetésére vezeti s e működésében egy pillanatra sem feledheti azt a szigorú kapcsolatot, a mely az ő eszméi s az ország átalakulása között van 1825 óta. Innen van, hogy minden egyes czikke önéletrajzának egy-egy töredékéül tűnik fel, a mit Széchenyi maga érez legjobban s kénytelen is hangoztatni minden alkalommal. ' Ugyan mikép kerüljem el személyemnek minduntalan említését — kérdi a Wesselényivel és Kossuthtal folytatott polémiájában — ha törekvésem czélja : annak kimutatása, hogy azon út, melyet a politikai pályán én jelölök ki, czélravezetőbb és jobb, mint azon csáb-útak és felhő-tömkelegek, melyeken tétovázni s melyekbe bonyolódni ma annyi magyar hajlandó, s melyeken, Ítéletem szerint, okvetlen csak kárt arathat és •egyedül veszélylyel találkozhatik vérünk?« De nemcsak az általa teremtett önálló politikai vizsgálódás föllendűltével indúl ki saját eszméiből, személyi vonatkozásokból, hanem a pályája elején megindítandó reformok szóbahozatalánál is. Első kis czikkét a Magyar Minerva dísztelen külső alakjáról írja. E lap »belseje — ugv mond — az elmét világosítja, külseje a kezeket rútúl feketíti.« S midőn ez első felszólalását jegyzetekkel kiséri a szerkesztő, a jövő nagy emberének könnyű a válasz: »Hazánkban — írja Széchenyi — hol az anyanyelvünkön szült elmemagzatokat a tizedik, századik, de az ezredik sem ismeri, nem kötelességünk-e mindent elkövetni, a mi által a sokaságot olvasásra édesgethetnénk s rábírhatnánk? mert csak valljuk ki, a magyar könyveknek eddig ugyan sikerek nincs.« S vájjon miben találná ő a könyvek sikerét? Részletesen leírja a fejledező agitátor számítgatásaival, a melyek a jövő fejlődésének fokozatait mutatják : eleintén már az is mutat valamit, ha azért tartunk könyvet, hogy meglegyen; lassankint az ^olvasáshoz nem szokott szem bele-beíe •tekintene a könyvbe, főkép »ha annak külseje tetsző s annyira jő izlésű s ügyes formájú is volna, hogy még a magyarúl nem tudónak is kedve jönne megszerzéséhez« ; ezt követné az olvasáshoz, az elme kiképzéséhez való hajlam megerősödése, s »végtére az anyaföld szeretete.« Talán nem szükséges a személyi vonatkozást e fejtegetésből kimutatnunk; önként kínálkozik az Széchenyi fejlődésében, a melynek fokozata réges-rég föntebb emelkedett már annál a lépcsőnél, a melyet megjelölt, de mégis ugyanabból az alapból táplálkozva t. i. »az anyaföld szeretetéből.« Ez sugalja neki az összetartásra, az egyesülésre való tanácsot, mondván: »Fogjunk .... kezet, munkálkodjunk egymással, csak Istenért, egymás ellen ne.« Nem az a bajunk, 17*